A gyógyuláshoz hasznos, ha ismerjük a gyász négylépcsős folyamatát.
Első szakasz: sokk. Első reakciónk a tagadás és a hitetlenség.
„Nem hiszem el, hogy ez történik… Ez nem lehet igaz!”
Ilyenkor érzékeink eltompulnak, lezsibbadunk. Ezt a természetes „érzéstelenítést” Isten tervezte, ez tompítja az első csapást, és időt ad arra, hogy valamilyen megküzdési mechanizmust találjunk.
Második szakasz: tiltakozás. Haragot és neheztelést érzünk Istennel szemben, ugyanakkor bűntudatot amiatt, mert hibáztatjuk őt. Magunkat okoljuk, vagy az orvosokat, vagy épp a beteget, és megkérdőjelezzük Isten szeretetét és hűségét.
Esetleg alkudozunk vele: „Ha csodát teszel, és visszahozod őt, akkor én…”
Harmadik szakasz: szervezetlenség. Minden szétesik. A megszokott és szeretett életmódunk felborul.
Dédelgetett álmaink füstbe mennek. Reménytelennek, tehetetlennek, elveszettnek érezzük magunkat egy furcsa, üres univerzumban.
Másodlagos veszteségek fenyegethetnek: pénzügyi nehézségeink támadnak, költözni kényszerülünk, depresszió tör ránk, csökken a koncentrációképességünk stb.
Meggyőződésünk, hogy az élet soha többé nem lesz normális.
Egyik pillanatról a másikra élünk, félünk előre látni az előttünk álló utat.
Negyedik szakasz: újraszervezés. A könyörtelen bánat átadja helyét a szomorúság változó gyakoriságú és intenzitású hullámainak. Kezdjük elfogadni és megszokni a veszteségünket.
A gyászmunkára fordított energiánk újratöltődik, lehetővé téve, hogy alkalmazkodjunk új életmódunk követelményeihez és lehetőségeihez.
Lassan kievickélünk a mélyből, és újra kezünkbe vesszük a gyeplőt.
A teljes felépülés akár évekig is eltarthat, Isten azonban megígérte, hogy el fog jönni a gyógyulás!
Mert „megvan az ideje a gyógyításnak… az építésnek… a nevetésnek… a táncnak” (Prédikátor 3:3–4), a helyreállásnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése