2023. október 2., hétfő

SZÜKSÉGÜNK VAN KAPCSOLATOKRA❤️ (2)

„❤️ Mindenük közös volt.” (Apostolok cselekedetei 4:32)

Az újszövetségi gyülekezet történetét olvasva megragad minket annak robbanásszerű növekedése és a hatalmas csodák. Van azonban egy összetevő, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk:
 „A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. 
Senki sem mondott vagyonából semmit a magáénak, hanem mindenük közös volt. […] 

Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek, ahogyan éppen szükség volt rá” (ApCsel 4:32–35).

Azt mondod, ha több pénzed lenne, boldog lennél? Lehet, hogy nagyobb biztonságban éreznéd magad, és kevesebb gondod lenne, de nem feltétlenül lennél boldogabb.
 A Journal of Happiness Studies pszichológiai szakfolyóiratban a kutatók azt vizsgálták, mi különböztette meg a nagyon boldog embereket a kevésbé boldog emberektől. 
Egy tényező következetesen elválasztotta ezt a két csoportot. 
Nem az döntött, hogy mennyi pénze van valakinek, nem az egészség, a biztonság, a vonzerő, az IQ vagy a hivatásban elért siker. 

A következetesen boldog embereket a kevésbé boldog emberektől a gazdagító, mély, örömet adó, életet megváltoztató, jelentőségteljes kapcsolatok megléte különbözteti meg. 

Robert Putnam társadalomkutató ezt írja:
 „Az elégedett életre vonatkozó fél évszázados kutatás egyetlen közös megállapítása, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon az, hogy a boldogság legpontosabban a társadalmi kapcsolatok kiterjedtsége és mélysége alapján jósolható meg.”

Persze megtörténhet, hogy sok embert ismersz anélkül, hogy bármelyikük valóban ismerne téged, és végül magányos leszel. Az újszövetségi gyülekezet rátalált a legmagasabb szintű örömre, amely a kapcsolatokban, a lelki, érzelmi és anyagi közösségvállalásban érhető el.