Isten vezetése❣️ 19. nap

Nem egyedül💓

Amikor 1991-ben, a Ceausescu-kormány bukása után meghívtak feleségemmel, Debbyvel Romániába, nem tudtuk, mit fogunk ott találni. Úgy gondoltuk, ez az egyetlen alkalom, amikor odautazunk.

Ám amit Romániában láttunk, abba beleszakadt a szívünk: 250 000 gyermek élt (és haldoklott) állami fenntartású intézményekben, olyan körülmények között, amilyennek állatokat sem tennénk ki. 

Húsz százalékuk volt AIDS-es a nem ellenőrzött vérátömlesztések miatt, ötven százalékuk volt hepatitisz B-vel fertőzött, és mindannyian parazitáktól szenvedtek, melyeket azért kaptak el, mert nem volt biztosítva számukra tiszta ivóvíz.

Először sírtunk, aztán felgyűrtük a ruhánk ujját és munkába fogtunk. Segítettünk humanitárius segélyszállítmányok megszervezésében. A teherautó-konvojok útja öt napig tartott az írországi Belfastból – ahol Debby és én születtünk – Románia és Moldova hetvenkét árvaházáig.

Negyvenhét úttal később segítettünk felépíteni nem egy, de két átmeneti otthont árva és elhagyott gyermekek részére, a nevük The Village of Hope [A reménység faluja]

. Azóta gyermekek százait mentettük meg, segítettünk nekik felépülni és újra beilleszkedni a társadalomba, és nevelőszülőknél helyeztük el őket. Ezek közül a családok közül sokakat havonta támogatunk. Amikor az Egyesült Államok romániai nagykövete meglátogatta a Reménység falut, a gyámhatóság azt mondta neki: „Ez modell az egész ország számára.”

Nem egyedül vittük végbe, nem is tudtuk volna. Amikor Isten elhív egy feladatra, másokat is elhív arra, hogy melléd álljanak. Ezért külön köszönet partnereinknek szerte a világon, emellett barátomnak, Ian Mackie-nek, aki a United Christian Broadcasters vezetője Nagy-Britanniában és Írországban, és mindazoknak a támogatóknak, akik segítik ezt a csodálatos szolgálatot, mely hatást gyakorol Európa népeire Krisztusért.

Mennyei perspektíva❣️

„💓Ezért tehát nem csüggedünk.” (2Korinthus 4:16)

Pál a korinthusi gyülekezethez írt levelében felidézi, hogy milyen árat fizetett addig Krisztus szolgálatáért: „Zsidóktól ötször kaptam egy híján negyven botütést, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. 

Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztaságban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben” (2Korinthus 11:24–27).

Hogyan tudott a problémái fölé emelkedni ahelyett, hogy összeroppant volna a súlyuk alatt? 

Úgy, hogy mennyei perspektívája volt! „Ezért tehát nem csüggedünk. 

Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. 

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Korinthus 4:16–18).

Pál másként dolgozta fel mindazt, ami vele történt. 

Nincstelenségében hitte, hogy „az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban” (Filippi 4:19). 

A vesztőhely árnyékában ezt írta:

 „Vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:23). 

Kérd ma Isten segítségét ahhoz, hogy te is mennyei perspektívából tudj tekinteni a dolgokra!

Mennyire más lenne minden, ha mennyei perspektívából néznéd!