Akár a gyülekezetben, akár a munkahelyeden vagy „felelős személy”, van egy kérdés, amelyet komolyan fel kell tenned magadnak: ha nem szereted a családodat és nem gondoskodsz róluk, miért kellene azoknak az embereknek, akik hozzád fordulnak útmutatásért, azt gondolniuk, hogy őket szeretni fogod és róluk gondoskodni fogsz?
Kényelmetlenül érint a kérdés? Arra késztet, hogy azt mondd: „a magánéletem nem tartozik senki másra”? Nos, ebben tévedsz! Vezetni példaadással lehet.
Lehet, hogy a körülötted lévő emberek nem merik a szemedbe mondani, mit gondolnak rólad, attól még van véleményük, és annak akár hangot is adnak mások előtt.
Amikor sikerre törekszel, magaddal viszed a családodat, vagy hátrahagyod őket?
Amikor sikerre törekszel, magaddal viszed a családodat, vagy hátrahagyod őket?
Megadod nekik azt az időt és figyelmet, amelyet megérdemelnek, vagy rendszeresen ki vannak téve a frusztrációidnak egy embert próbáló nap végén? Fontosabbak számodra, mint a karriered, a sikered vagy a személyes boldogságod? Fontosabbnak kellene lenniük!
Ha minden munkahelyi elismerést és díjat megnyersz, de hazai fronton kudarcot vallasz, valójában mit nyertél? Ki fog veled ünnepelni? Minden ember arra sóvárog, hogy értékeljék.
A tehetségedet és elért eredményeidet dicsérő munkástársaid felszínes megjegyzései nem elégítik ki ezt a mély vágyat.
Csak egy olyan család tudja betölteni, ahol elfogadás, szeretet és bátorítás köti össze a családtagokat.
Az otthonodnak a menedékednek kellene lennie – annak a helynek, ahová menekülhetsz az élet viharai elől. Mit teszel azért, hogy az legyen?
