Jézus kereszthalála előtt megalapította azt, amit úrvacsora vagy eucharisztia néven ismerünk.
Azt mondta, hogy a pohár az ő kiontott vérét jelképezi, a kenyér pedig a megtört testét.
Aztán azzal fejezte be, hogy azt mondta: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lukács 22:19).
Most tekerjünk gyorsan előre a feltámadás utánra, Kleopás és társa házába. Jézus csatlakozott hozzájuk és beszélgetett velük az Emmaus felé vezető úton, elmagyarázva nekik, hogy ami történt, prófécia beteljesedése volt.
„Azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!
Bement hát, hogy velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték…” (Lukács 24:29–31).
Bizonyos értelemben ez is úrvacsora volt. Figyeld meg, mi történt azokkal, akik részt vettek rajta:Jézussal találkoztak.
A szemük kinyílt, és felismerték őt, olyannak, amilyennek még soha.
Mindez mélyen megindította őket. „Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk…?” (Lukács 24:32)
Aztán elmentek és elmondták másoknak.
Bizonyos értelemben ez is úrvacsora volt. Figyeld meg, mi történt azokkal, akik részt vettek rajta:Jézussal találkoztak.
A szemük kinyílt, és felismerték őt, olyannak, amilyennek még soha.
Mindez mélyen megindította őket. „Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk…?” (Lukács 24:32)
Aztán elmentek és elmondták másoknak.
„Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr…” (Lukács 24:33–34)
Ha valaha is gondolkoztál azon, hogyan kellene érezned vagy gondolkodnod, amikor úrvacsorázol, most már tudod.
