A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bitonságérzet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bitonságérzet. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. április 6., csütörtök

❤️BIZTONSÁGÉRZET❤️

„💞Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Timóteus 1:7)


A jó vezetés alapja a biztonságérzet. Pál azt mondta Timóteusnak: „Isten nem azt akarja, hogy szégyelljük a tőle kapott ajándékokat, hanem hogy használjuk azokat bátran, szeretetteljesen és átgondoltan” (2Timóteus 1:7 TM). 

Biztosnak kell lenned abban, hogy Isten hívott el, hogy ő készített fel és ő garantálta a végső sikeredet. Ezt kell észben tartanod, amikor az emberek többé nem kedvelnek, amikor csökkennek az adományok, amikor romlik a morál, amikor elutasítanak. 
Ha bizonytalannak érzed magad, a félelem miatt te magad fogod szabotálni vezetői képességedet.
A bátor vezetők látják, hogy mi van, ugyanakkor megőrzik arra a jövőképre vonatkozó látásukat, hogy mi lehet.
Ritkán elégedettek a dolgokkal úgy, ahogy azok éppen vannak.
Ahogy Ronald Reagan elnök egyszer megjegyezte: „A status quo egy latin kifejezés arra a slamasztikára, amiben vagyunk!”
Vezetni értelemszerűen azt jelenti, hogy elöl járunk, utat törünk, új területekre hatolunk be, új világokat hódítunk meg, és eltávolodunk a status quo-tól.
Ha a fennálló helyzettel elégedetlenek vagyunk, az nem jelenti azt, hogy rossz a hozzáállásunk vagy zúgolódunk; azt jelenti, hogy készek vagyunk különbözni és kockázatot vállalni.
Aki nem kockáztatja meg a változást, az nem növekszik.
Az a vezető, aki szereti a status quo-t, olyan ember, aki hamarosan követővé válik. 
Raymond Smith, a Bell Atlantic Corporation munkatársa egyszer megjegyezte: 
„Ügyintézőket könnyű találni és olcsó megtartani. 
Az igazi hiánycikk a vezető, a kockázatvállaló. 
Azok pedig, akiknek van a jövőre vonatkozó látásuk, aranyat érnek.” 
Sokak számára kényelmesebb a régi bajokat kezelni, mint megtenni azt, ami az új megoldások megtalálásához szükséges; a kockázatot veszélyesnek tartják.
 
A titok a nyerő hozzáállásban rejlik, ami abból fakad, hogy biztonságérzetet ad az, aki vagy, és az amire elhívást kaptál. Gondold ezt végig!