„A megrepedt nádszálat nem töri össze” (Ézsaiás 42:3)
1919. január 15-én megrepedt egy cukorgyár acéltartálya, melyből több mint 8 millió liter olvadt melasz tört ki vulkánként.
A 8 méter magas, forró sziruphullám letarolta az épületeket, összezúzott tehervonatokat, szekereket és autókat.
Az áradatba emberek és lovak fulladtak bele.
A hatalmas (15 m magas és 73 m kerületű) tartályt rosszul tervezték meg. A vállalat vezetői a repedésekről értesülve elrendelték a folyamatosan szivárgó tartály átfestését, hogy a színe megegyezzen a melaszéval; úgy gondolták, ami nem látszik, az nincs is.
Tudták, hogy a tartály veszélyes, de semmilyen óvintézkedést nem tettek.
A katasztrófa, melyet „sötét áradatnak” neveztek, 21 ember halálát okozta, és további 150-en sérültek meg.
Két fontos tanulság van ebben a történetben.
Először is figyelj oda jellemed réseire! Amivel ma nem törődsz, holnap talán vesztedet okozhatja.
Másodszor: nem számít, milyen repedezett vagy, ha Istenhez fordulsz, ő helyreállít.
Ézsaiás írta: „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki.”
Ezek a képek Isten gyengéd, szeretetteljes kegyelmét ábrázolják, amellyel lehajol, hogy helyreállítson és meggyógyítson minket.
Talán azt gondolod, hogy a bűnöd túl nagy, hogy túl messzire mentél. Nem.
„Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten!
Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!” (2Mózes 34:6). „Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket, mert elfordult róluk haragom” (Hóseás 14:5).
Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!” (2Mózes 34:6). „Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket, mert elfordult róluk haragom” (Hóseás 14:5).
„Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja!” (Mikeás 7:18–19).
Isten ma megbocsát neked és helyreállít."
