Ha bármikor kevesebbre tartasz valakit, mert más a bőrszíne, nem tagja a felekezetednek, másik nemhez vagy társadalmi csoporthoz tartozik, elitista magatartást tanúsítasz. Az elitizmus a kevélységben gyökerezik, márpedig „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad” (Jakab 4:6).
Íme két bibliai példa az elitista, „ők nem közülünk valók” hozzáállásra: Amikor Isten kitöltötte Lelkét az Izráelt vezető hetven vénre, mindannyian prófétáltak.
Ketten közülük nem voltak jelen, amikor ez történt.
Később Józsué látta, hogy ők is prófétálnak, de úgy vélte, hogy erre csak a kiválasztott csoport alkalmas.
Ezért ezt mondta Mózesnek: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!
De Mózes így felelt neki: Engem akarsz féltékenyen védeni? Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az Úr!” (4Mózes 11:28–29).
János azt mondta Jézusnak: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ minket.
János azt mondta Jézusnak: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ minket.
Jézus azonban ezt mondta: Ne akadályozzátok őt! Mert senki sem fog csodát tenni az én nevemben, hogy azután gyalázhasson engem, mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van” (Márk 9:38–40).
Ha kiközösítesz másokat, vagy az élet bármely területén felsőbbrendűnek érzed magad hozzájuk képest, olvasd el Pál e szavait: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme” (1Korinthus 15:10)!