A Bibliában ezt olvassuk: „Akkor Ézsaiás így szólt Ezékiáshoz: Halld meg az Úr igéjét:
Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg. Ezt mondja az Úr!
Utódaid közül is, akik tőled származnak, akiket te nemzel, elvisznek néhányat, és udvaroncok lesznek Babilónia királyának a palotájában.
Ezékiás így válaszolt Ézsaiásnak: Jó az Úr igéje, amelyet hirdettél.
Mert ezt gondolta: Akkor az én időmben béke és biztonság lesz” (2Királyok 20:16–19).
Ezékiás hallotta, hogy az elődeitől örökölt dolgok elvesznek, gyermekei pedig ellenségeik rabszolgáiként fognak élni. Ám ahelyett, hogy szívén viselte volna helyzetüket, és imádkozott volna közbenjárva értük Istennél, azt mondta: „Én legalább biztonságban és nyugalomban élhetek.”
Miért mondta ezt?
Érzéketlen és közömbös volt? Önző volt, aki csak magára gondol, és nem a gyermekei jólétére?
Fatalista volt, azt gondolva: „A próféta kijelentette, akkor úgysem tehetünk semmit a megváltoztatására”?
A fejezet korábbi részében, amikor Ézsaiás próféta azt mondta neki: „Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben!” – Istenhez kiáltott, hogy kímélje meg az életét, és további tizenöt évet kapott (ld. 2Királyok 20:1–6).
Úgy tűnik, jobban aggódott a saját jövője, mint a gyermekei jövője miatt.
Mi a helyzet veled? Te imádkozol a gyermekeidért?
Mi a helyzet veled? Te imádkozol a gyermekeidért?
Meghallgatható:
