A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Törődjünk egymással!. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Törődjünk egymással!. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 10., péntek

Törődjünk egymással!

„Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem…” (Apostolok cselekedetei 4:34)

Amikor az újszövetségi gyülekezetre gondolunk, hajlamosak vagyunk annak erejére és növekedésére összpontosítani. 
Az apostolok cselekedetei második részében Péter prédikált, és háromezer embert nyert meg Krisztusnak. 
A 3. részben egy lebénult férfi, aki a templom kapujában koldult, Péter és János szolgálata által meggyógyult. 
A 4. részben ezt olvassuk: „…azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hittek, és a hívő férfiak száma mintegy ötezerre nőtt” (ApCsel 4:4). 
Igehirdetés, lelkek megnyerése, csodák, növekedés! Izgalmas dolgok. 
Van azonban a történetnek egy része, amelyet nem szabad fegyelmen kívül hagynunk: 
„A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából semmit a magáénak, hanem mindenük közös volt. 
Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. 
Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek, ahogyan éppen szükség volt rá. 

József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, mivel földje volt, eladta azt, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé” (ApCsel 4:32–37).

Igen, a legfontosabb, hogy megnyerjük az embereket Krisztusnak, és eljuttassuk őket a lelki érettségre. Ám ha az újszövetségi gyülekezet nyomdokaiba akarunk lépni, nem szabad elfelednünk: arra is elhívást kaptunk, hogy törődjük egymással!