Beszéljünk arról, mit jelent Istent imádni. Először is: ez nem egy kaptafára megy.
A Biblia nem azt mondja, hogy egy bizonyos módon kell imádni Istent.
Ez azért van, mert az imádat a szívünknek olyan erőteljes kiáradása az Úr felé, amit nem lehet szavakra korlátozni, vagy úgy meghatározni, hogy csak ének, kiáltás vagy Isten előtti csendesség lehet.
Jézus azt mondta, hogy az igazi imádók a Lélek által vezetve imádják Istent (ld. 23. vers).
Másodszor: Isten arra teremtett, hogy imádd őt.
Másodszor: Isten arra teremtett, hogy imádd őt.
Talán soha nem gondoltál így erre – Isten azért teremtett minket, hogy megtegyük azt az egy dolgot, amit ő nem tud megtenni önmagáért: az imádatot!
János apostol ezt írta: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett” (Jelenések 4:11).
Semmi sem szerez nagyobb örömet mennyei Atyánk szívének, mint az, ha megváltott gyermekei szeretik és imádják őt.
Harmadszor: az imádatot bárki, bárhol, bármikor kifejezheti.
Harmadszor: az imádatot bárki, bárhol, bármikor kifejezheti.
A samáriai asszony, akiről a Szentírásban olvasunk, úgy nőtt fel, hogy azt hitte: az igaz imádatot egy
Garizim nevű szent hegyen kell kifejezni, míg a zsidók úgy vélték, hogy a jeruzsálemi templomban kell gyakorolni. Jézus azonban azt mondta, hogy Isten imádása nem korlátozódhat a templomra vagy a hét egy bizonyos napjára.
A zsoltáríró utánozhatatlan stílusában így fogalmaz:
A zsoltáríró utánozhatatlan stílusában így fogalmaz:
„Dicsérjétek az Urat! Úrnak szolgái, dicsérjétek, dicsérjétek az Úr nevét! Legyen áldott az Úr neve most és mindörökké!
Napkelettől napnyugatig dicsérjétek az Úr nevét!” (Zsoltárok 113:1–3). Imádd tehát te is Istent!
