Isten azt mondta: „Gondtalanul élt Móáb ifjúsága óta, és csak pihent, mint seprőjén a bor.
Nem öntötték át egyik edényből a másikba, nem kellett fogságba mennie.
Ezért maradt meg a zamata, illata sem változott” (Jeremiás 48:11).
Ez az ige két képet fest elénk, az egyik fizikai valóság, a másik szellemi értelmet hordoz.
Ez az ige két képet fest elénk, az egyik fizikai valóság, a másik szellemi értelmet hordoz.
A fizikai valóságban azt láthatjuk, hogy a bort erjedése során időnként átöntik egyik edényből a másikba. Szellemi értelemben azt láthatjuk, hogyan változtat meg minket Isten azáltal, hogy egyik tapasztalatból a másikba önt minket.
A borkészítés során, amikor a bort az egyik edényből a másikba öntik, a seprő ott marad a hordó alján. Ezt a fogyasztásra alkalmatlan üledéket el kell távolítani ahhoz, hogy jó bor készüljön.
Ehhez hasonlít az, amikor Isten megengedi, hogy olyan helyzetekbe kerülj, melyek leleplezik gyengeségeidet, hogy dolgozhass rajtuk.
Nem számít, mennyire kényelmetlen ez a helyzet, vagy mennyire akarsz elmenekülni, Isten nem enged tovább, amíg nem kezelted sikeresen a problémáidat. Honnan fogod tudni, hogy ez bekövetkezett?
Onnan, hogy amikor a következő tapasztalat ér, a korábbit magad mögött hagyod.
A borkészítés során a bor nem tölt ugyanannyi időt minden egyes edényben, mivel minden edény más célt szolgál. Csak a borász ismeri az egyes edények célját, és ezért ő határozza meg, mennyi időt szükséges azokban tölteni.
Ha most úgy érzed, hogy csöbörből vödörbe kerültél, olvasd el ezt:
„Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára” (Filippi 1:6).
