Ahhoz, hogy jó kapcsolatunk legyen a másik emberrel, a másik erősségeire kell összpontosítsunk a gyengeségei helyett. A házassággal kapcsolatban
Benjamin Franklin azt mondta: „Jól nyisd ki a szemed előtte, utána tartsd félig csukva.”
Hiba belerohanni egy életre szóló kapcsolatba anélkül, hogy időt szánnánk a másik személy megismerésére. Ha az elején nem vagyunk kellően gondosak, később biztosan problémáink lesznek.
Fontos kapcsolati elv azonban, hogy megtanuljunk megbocsátani és felejteni.
Állítólag Edward W. Hoch amerikai politikus mondta: „Annyi jó van a legrosszabb emberekben is, és annyi rossz a legjobbakban is, hogy aligha szabad bármelyikünknek is a többiekről beszélni.”
A felejtés nehezebb lehet, ha nagy a vétek. A kis sérelmeket általában gyorsan meg tudjuk bocsátani; a nagyok hosszabb gyógyulási folyamattal járnak.
A folyamat azonban el sem kezdődik, amíg el nem döntöd, hogy megbocsátasz és elfelejted a dolgot.
Pál ezt írja: „Öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet.
Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.
Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent”
(Kolossé 3:12–14)
Ha valami nem tetszik, változtasd meg!
Ha nem tudsz változtatni rajta, változtass a hozzáállásodon! Ne panaszkodj!
Másként fogalmazva: amikor olyan tényekkel kell szembenézned, amelyeken nem tudsz változtatni, imádkozz kegyelemért, és tanulj meg együtt élni velük. Miért kell megbocsátanunk és felejtenünk?
Mert Isten ezt mondja! Nem úgy vagy teremtve, hogy azt a fizikai és mentális terhet hordozd, ami a neheztelés tartogatásával jár.
Nem beszélve arról, hogy egy napon neked is szükséged lehet bocsánatra (ld. Galata 6:1)
