Dávid azt írta: „Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, nem találtak lakott várost. Éheztek is, szomjaztak is, elcsüggedt a lelkük. De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kimentette őket szorult helyzetükből. A helyes útra vezette őket, hogy lakott városba jussanak.” (Zsoltárok 107:4–7).
Lelkünknek szüksége van egy helyre, ahol megpihenhetünk, ahol letehetjük aggodalmainkat, terheinket. „Sóvárog, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után.
Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez” (Zsoltárok 84:3).
Jézus tudta, hogy lelkünknek szüksége van egy helyre, amit otthonnak nevezhet, ezért mondta: „maradjatok énbennem” (János 15:4).
Nem látogatónak, nem vendégnek hívott, hanem teljes jogú családtagnak, hogy vele élj, és ennek minden előnyét élvezhesd.
Azt kérdezed, hogyan léphetsz be ebbe a hajlékba?
Azt kérdezed, hogyan léphetsz be ebbe a hajlékba?
Ha valakitől kapnál egy gyönyörű házat, hogyan vennéd birtokba?
Meggyőződnél az adományozó szándékának komolyságáról, ellenőriznéd a szükséges dokumentumokat, aztán beköltöznél és élveznéd új otthonodat.
Komolyan gondolja az Úr, amikor azt mondja: „élj bennem”? Igen.
Ott van a neved a szükséges bibliai „dokumentumokon”? Igen.
Akkor cselekedj hitből, költözz be még ma! S. T. Coleridge írta:
„A hit egy megerősítő állítás és egy vele járó cselekedet, ami az örökkévaló igazságot jelenvaló tényként fogadja el.”
Tedd a hitedet jelenvaló ténnyé, és jelentsd ki: „Mostantól az Úrban van az állandó, biztonságos lakóhelyem.”
Ismételd el olyan gyakran, ahányszor csak szükséges!
Hivatkozz az ígéretre: „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre.”
