„..akik test szerint élnek, a test dolgaira törekszenek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaira” (Róma 8:5)
Az utasszállító repülőgépek biztonságos működéséhez többek közt két dolog kell: a pilóta szakértelme és az irányítótoronyból kapott utasítások.
A „Lélek szerint” élni azt jelenti, hogy engedelmeskedsz késztetéseinek. Ezt úgy tudod megtenni, ha egész nap tudatában vagy jelenlétének és figyelsz rá.
Engedelmeskedj, amikor érzed, hogy szívedet egy bizonyos irányba vagy valamilyen cselekvésre indítja, akkor is, ha nem egészen érted, miért. Talán arra késztet, hogy hagyj abba egy beszélgetést, kapcsold ki gyorsan a televíziót, távozz egy gyanús környezetből, vagy éppen térj másik útra.
(Emlékszel a bölcsekre a Máté 2:12-ben?)
Bármi is az, tedd meg rögtön! A Szentlélek talán egy kísértésre figyelmeztet, melynek nem fogsz tudni ellenállni, ha nem engedelmeskedsz a Léleknek azonnal, amikor szól.
Az is lehet, hogy valaki eszedbe jut a nap folyamán, akiről tudod, hogy nehéz időszakot él át, és örülne a támogatásnak.
Keresd fel! Isten általad szeretne szolgálni felé, és megáld, ha megteszed.
A Szentlélek talán egy bizonyos tettre késztet, vagy arra biztat, hogy vállalj valami kockázatos dolgot, amiről soha nem képzelted, hogy megtennéd.
Mindig az a legbölcsebb, ha engedelmeskedsz tervének, még akkor is, ha nem látod értelmét. Isten mindent tud, beleértve a jövődet is, ezért az ő útmutatása mindig a javadat szolgálja.
„A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség” (Róma 8:6)