Ez az egyik leggyakrabban idézett és legmegnyugtatóbb vers a Bibliában:
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” A hívőknek szól ez a vers – Isten megváltott gyermekeinek, akik szeretik az Urat, az ő elhatározása szerint járnak, és az ő igei alapelvei mentén élnek.
Érdekes, hogy a „tudjuk” szó megfelelője a görög eredetiben „ösztönös tudást” jelent.
Érdekes, hogy a „tudjuk” szó megfelelője a görög eredetiben „ösztönös tudást” jelent.
Valami ezt mondja bennünk: „Nem értem, nem tudom megmagyarázni a dolgot, de azt tudom, hogy Isten munkálkodik, és hogy ebből valami jó fog kisülni.” A „javukra szolgál” szókapcsolatot számos angol fordítás az „együttmunkálkodik” kifejezéssel adja vissza. Finomnak találod a sütőport? És a lisztet?
Nyilván nem, de ha összekevered, és még néhány hozzávalóval vegyíted a kettőt, majd sütőbe rakod az elegyet, abból valami „jó” sül ki.
Amikor „mindenről” beszél a Biblia, abba a fájdalmas, igazságtalan és nehéz dolgok is beletartoznak. József számára az eláruláson, rágalmazáson, ok nélküli bebörtönzésen és csalódáson keresztül vezetett az út az egyiptomi trónig.

Visszatekintve ezt tudta mondani: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van” (1Mózes 50:20).
A javadat szolgálja, amin ma keresztül mégy, még ha jelenleg nem is látod vagy érted, hogy miként. Szereted Istent? Elhiszed, hogy terve és célja van az életeddel? Igyekszel neki tetszőn élni?
A javadat szolgálja, amin ma keresztül mégy, még ha jelenleg nem is látod vagy érted, hogy miként. Szereted Istent? Elhiszed, hogy terve és célja van az életeddel? Igyekszel neki tetszőn élni?
Akkor bízd rá magad, és hidd el, hogy „mindent” a javadra fordít!