Fulton Oursler amerikai újságíró mesélt egy történetet egy Anna nevű idős ápolónőről,
aki már az ő anyja születésénél is segédkezett.
Köszönetet mondott neki azért, hogy megtanította a legdrágább leckére a hálaadással és a megelégedéssel kapcsolatban:
Köszönetet mondott neki azért, hogy megtanította a legdrágább leckére a hálaadással és a megelégedéssel kapcsolatban:
„Emlékszem, ahogy a konyhaasztalnál ült nálunk; emlékszem a kikeményített köténye előtt összekulcsolt, ráncos, cserzett kezére, csillogó tekintetére és érdes, suttogó hangjára,
ahogy ezt mondta: »Hálát adok, Uram, az étkekért!« »Mik azok az étkek, Anna?«
– kérdeztem, mire ő így felelt: »Az ennivaló és az innivaló – ezek az étkek.«
»De hát akkor is megkapod az étkeket, ha nem adsz hálát értük Istennek« – folytattam.
»De hát akkor is megkapod az étkeket, ha nem adsz hálát értük Istennek« – folytattam.
»Ez igaz, de a hálás embernek jobban ízlik minden!« – válaszolta.”
Az izgalom, ami abból fakad, hogy valami újat szereztél, még ha keményen meg is dolgoztál érte, gyakran rövidéletű, és hamar felváltja a következő dolog iránti sóvárgás.
Az izgalom, ami abból fakad, hogy valami újat szereztél, még ha keményen meg is dolgoztál érte, gyakran rövidéletű, és hamar felváltja a következő dolog iránti sóvárgás.
Salamon így fogalmazta meg ezt: „Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani” (Prédikátor 1:8).
Mi hát a megoldás? A hálás hozzáállás!
Ha rendszeresen megállsz, és elgondolkodsz Isten jóságán, melynek köszönhetően élvezheted a neked adatott áldásokat és ha nem felejted el kimondani: Köszönöm, Uram!
A zsoltárosnak hálás szíve volt. Így írt: „Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, ó, Felséges, hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel!” (92:1–2).
Légy te is hálás Istennek mindenkor!
