Hogyan válaszoljunk azoknak, akik azt mondják, hogy ha sokat beszélünk Isten kegyelméről, akkor az emberek feljogosítva érzik magukat a vétkezésre?
Rá kell mutatnunk Isten Igéjére: „Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem?
Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?” (Róma 6:1–2).
Figyeld csak: „meghaltunk a bűnnek”! Ha új természetedet táplálod, a régit pedig éhezteted, akkor az haldokolni kezd. Kevésbé fog érdekelni, hogy kedvezz magadnak, inkább az foglalkoztat, hogy kedvében járj Istennek.
Pál azt mondta: „mert Krisztus szeretete szorongat minket” (2Korinthus 5:14).
Pál azt mondta: „mert Krisztus szeretete szorongat minket” (2Korinthus 5:14).
Pált nem az kényszerítette, hogy félt, hogy elveszíti az üdvösségét, hanem az, hogy válaszolni akart Isten kegyelmére, melyet átélt.
Azt mondta: „keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára” (Galata 6:14).
Görögül a világ szó koszmosz, ami rendet is jelent. Isten kegyelmének kinyilatkoztatása miatt a világrend elvesztette vonzerejét Pál számára, és ő sem volt már vonzó a fennálló világrend számára. Ha helyesen értelmezzük, Isten kegyelme nem gátolja, hanem még inkább megteremti az Isten szerinti életet.
„Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik” (Titusz 2:11–14).
