Becalél az első ember a Bibliában, akiről azt olvassuk, hogy „isteni lélekkel” lett betöltve. Ha nem cseng ismerősen a neve, az azért van, mert nem volt sem próféta, sem pap, sem király, sem apostol. Kézműves volt, tervező szakember. Jó szeme volt a színekhez és kiváló vezetői adottsága, ezért ő felügyelte a szent sátor építési munkálatait.
Ezt mondta róla Isten: „Elhívtam Becalélt. [...] Betöltöttem őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára, hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására, kövek vésésére és berakására, fafaragásra és mindenféle munka elvégzésére” (2Mózes 31:2–5).
Képzeld magad Becalél helyébe: kiskorod óta élvezed a kétkezi munkát. Nem tudod, hogy Isten is benne van ebben, pedig igen! Valójában ő ültette el benned ezeket a vágyakat. Amikor dolgozol, és öröm tölt el, az valójában Isten jelenléte.
Vannak bizonyos veled született erősségeid. Ezek mindig is az erősségeid lesznek, és örömödet leled bennük. Csodálatos dolgok történnek, amikor felfedezed, használod és fejleszted ezeket az erősségeket!
Ha olyan területen próbálsz fejlődni, amelyhez nem kaptál tehetséget Istentől, az olyan, mintha úszni tanítanál egy nyulat, vagy futni egy csigát. Ám, ha az Istentől rendelt helyeden vagy, és az Istentől kapott erősségeidet kamatoztatod, a legjobbat tudod kihozni magadból. Ekkor áldott leszel – és mindenki más is körülötted. Fontos, hogy lásd: Becalél épp olyan fontos volt Isten tervében, mint Mózes. Bátorodj fel hát, és tudd: fontos, amit csinálsz!