Pál ezt mondta a Rómába tartó hajó utasainak: „Emberek, úgy látom, hogy a hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre is veszélyessé kezd válni” (10. v.).
Valaki így írt erről: „Pál nem aprócska kellemetlenségről [...] vagy csekély veszteségről beszélt [...], hanem arról, hogy katasztrófáktól sújtott út vár rájuk, amely sok veszteséggel – akár az életük elvesztésével is – fenyeget. [...] Pál számára egyenesen a vértanúhalált jelentette.
Addig azonban nem halt meg, amíg be nem teljesítette ezt a küldetést, amíg végzetes csapást nem mért a Római Birodalom szívére, annak politikai zsenialitására, katonai fölényére, [...] pompájára és büszkeségére.
Amikor Pál besétált Rómába az evangéliummal, megremegett a pokol, és ujjongott az egész menny.
Amikor Pál besétált Rómába az evangéliummal, megremegett a pokol, és ujjongott az egész menny.
Ma mindnyájan abból profitálunk, hogy egykor egy harci sérüléseket, a bokáján pedig bilincset viselő, aprócska ember téríteni kezdett Rómában, és leveleket írt Efezusba, Kolosséba, Filippibe és Filemonnak, amíg Jézus Krisztus foglya volt. [...]
Az ApCsel 27 [kifejezéseitől] még inkább megelevenedik előttünk ez az utazás: ellenszél volt..., csak lassan haladtunk..., nehezen jutottunk el..., a hajózás kezdett veszélyessé válni..., viharos szél csapott le ránk..., alig bírtuk hatalmunkban tartani a csónakot..., alul átkötötték a hajót..., a hajóterhet kidobták..., több napon át sem a nap, sem a csillagok nem látszottak..., minden reménységünk elveszett az életben maradásunk felől..., a [hajó] hátulsó része [...] szakadozott.” Elérhető távolságba került a cél – de csak „sok veszteséggel” lehetett elérni.
Hála Istennek, nem ez a történet vége! A százados „meg akarta tartani Pált, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, először azok ugorjanak a tengerbe, és meneküljenek ki a szárazföldre, utána pedig a többiek [...] mindnyájan épségben kijutottak” (ApCsel 27:43–44 ÚRK).
Ha Jézuson tartod a szemed, a vihar dacára is partot fogsz érni. Ez garantált!
Az ApCsel 27 [kifejezéseitől] még inkább megelevenedik előttünk ez az utazás: ellenszél volt..., csak lassan haladtunk..., nehezen jutottunk el..., a hajózás kezdett veszélyessé válni..., viharos szél csapott le ránk..., alig bírtuk hatalmunkban tartani a csónakot..., alul átkötötték a hajót..., a hajóterhet kidobták..., több napon át sem a nap, sem a csillagok nem látszottak..., minden reménységünk elveszett az életben maradásunk felől..., a [hajó] hátulsó része [...] szakadozott.” Elérhető távolságba került a cél – de csak „sok veszteséggel” lehetett elérni.
Hála Istennek, nem ez a történet vége! A százados „meg akarta tartani Pált, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, először azok ugorjanak a tengerbe, és meneküljenek ki a szárazföldre, utána pedig a többiek [...] mindnyájan épségben kijutottak” (ApCsel 27:43–44 ÚRK).
Ha Jézuson tartod a szemed, a vihar dacára is partot fogsz érni. Ez garantált!
