Nicole Unice írónő szerint az emberek gyanakodva gondolkodnak a keresztyénekről: „Elítélnek.
Jobbak, mint én. Nem fognak elfogadni. (…) Mindig olyan komolyak, nincs bennük semmi szórakoztató. Jézus elég sok lakomán vett részt ahhoz, hogy a farizeusok részegeskedéssel vádolhassák.
Parázna nőkkel barátkozott. Kapcsolatba lépett az emberekkel, hogy bemutathassa nekik Atyját.
Áttörte a sztereotípiákat, és olyannak mutatta be Istent, amilyen: megközelíthető, irgalmas és kegyes.
Ez leginkább azokat zaklatta fel, akik inkább a vallás szabályait részesítették előnyben.
Számodra talán alapvetőnek tűnik a Jézussal való szabad és örömteli élet fogalma.
Ám vajon így gondolják-e a szomszédaid is? Kényelmes érzés olyanokkal együtt lenni, akik ugyanazt hiszik, mint mi, és ugyanúgy éreznek, mint mi. (…)
Ám ha valóban követni akarjuk Jézus példáját, keresnünk kell a lehetőségeket a körülöttünk élők elérésére.”
Jézus ezt mondja: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.
Jézus ezt mondja: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.
Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.
« Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket” (Máté 9:12–13).
Hogyan tudod elmondani másoknak az evangéliumot, ha minden barátod keresztyén?
Néhányan annyira elszigetelődtünk és elkülönültünk, hogy semmilyen interakciónk nincs nem hívőkkel. Minél több idő telik el így, annál elszigeteltebbé és kényelmesebbé válunk, míg végül teljesen elveszítjük a kapcsolatot azokkal, akiket Jézus üdvözíteni jött.
Pál azt írja: „Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket”
(1Korinthus 9:22).
Ezt hívják a vallásos skatulyán kívüli gondolkodásmódnak.
