Az engedelmesség jutalma csodálatos, de a folyamata néha gyötrelmes. „Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.” (Zsidók 5:8–9).
Mielőtt Isten olyan pozícióba emelne, ahol hasznos lehetsz szolgálatában, először alkalmassá tesz.
Csodáljuk Ábrahám hitét, aki felvitte fiát, Izsákot Mórijjá hegyére, és az oltárra fektette.
A történetet azonban nem értjük, amíg el nem olvassuk a fejezet első versét:
„Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot” (1Mózes 22:1).
Mit tett próbára Isten? Ábrahám hitét és engedelmességét.
Amikor kiállta a próbát, Isten azt mondta neki: „…gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton… mert hallgattál szavamra” (1Mózes 22:17).
Értsd meg ezt: ha Istentől sikert kérsz imádságban, akkor arra kéred, hogy tegye próbára a hitedet és az engedelmességedet. Isten valószínűleg nem ugyanazon a szinten fog próbára tenni, mint Jézust vagy Ábrahámot, de a kisebb próbák készítenek fel a nagyobbakra, hogy Isten országában a nagyobb feladatokkal is meg tudj birkózni.

C. S. Lewis: Csűrcsavar levelei című könyvében egy idősebb ördög beszélget unokaöccsével, Ürömvölgyivel közös ellenségükről, az Úrról: „Ürömvölgyi, ne ringasd magad hiú ábrándokba!
Ügyünk sohasem foroghat nagyobb veszedelemben, mint amikor egy ember – aki már nem kívánja, de még mindig cselekszi Ellenségünk akaratát –, körülnéz a világegyetemben, amelyben látszólag már nyoma sincs az Ellenségnek, s bár nem érti, miért maradt magára, mégis engedelmeskedik.”*
Isten ma olyan engedelmességet vár tőled, amely felülemelkedik az érzéseiden és a körülményeiden, és azt mondja: „Igen, Uram!”
* C. S. Lewis: Csűrcsavar levelei (ford. Siklós József – Harmat Kiadó, Budapest, 2007.) 45. o.