Isten úgy teremtett minket, hogy egészen a halálunk napjáig képesek legyünk tanulni.
Ne tekintsük ezt természetesnek! Az emberi agy mindössze 1,2-1,3 kilogrammot nyom, ám a neurológusok becslése szerint mégis képes lenne mintegy háromszázmillió éven át minden nap, minden órában, minden percnek minden egyes másodpercében valami újat tanulni. Bámulatos, ugye?
Csakugyan az, és egyben óriási felelősség is. A tanulás nem elfoglaltság, hanem sáfárság.
Csakugyan az, és egyben óriási felelősség is. A tanulás nem elfoglaltság, hanem sáfárság.
Jézus ezt mondta: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” Lehetetlen megmondani, hogy agyunk hány százalékát használjuk, de az biztos, hogy mindannyiunkban bőséges kiaknázatlan potenciál rejlik. Lényegesen többre képes a képzeleted annál, amiről valaha álmodtál! Csakhogy a legtöbben valahol, valamikor az emlékeinkre kezdünk hagyatkozni a képzelőerőnk helyett. Felhagyunk a jövő tervezgetésével, és inkább a múltat másoljuk – ezzel pedig megszűnünk élni, és haldokolni kezdünk. Miért? Azért, mert nem képezzük többé magunkat.
Ahhoz, hogy teljes elmédből tudd szeretni Istent, minél több dologról minél többet tanulva ki kell hoznod belőle a maximumot.
Ahhoz, hogy teljes elmédből tudd szeretni Istent, minél több dologról minél többet tanulva ki kell hoznod belőle a maximumot.
A lelki érettség nem azon mérhető le, hogy mennyi mindent tudsz, hanem azon, hogy tudod-e, mennyi mindent nem tudsz, és elfogadtad-e azt a tényt, hogy Isten nem annyira a megértés tárgya, mint inkább a csodálat forrása.
Ez a szent csodálat azután szent kíváncsiságot ébreszt az emberben, hogy mind többet megtudjon az Alkotóról és alkotásáról.
