A következő címkéjű bejegyzések mutatása: József életének tanulságai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: József életének tanulságai. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. december 26., péntek

József életének tanulságai💓 (4)

„💓József pedig… úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki…” (Máté 1:24)

Vannak olyan isteni célok, amelyek felett hűségesen kell őrködni, hogy teljesüljenek. 
József élete három kulcsot ad a kezünkbe ahhoz, hogy megláthassuk Isten ígéreteinek a beteljesülését. 
Az első az irgalom, a második a hit. Lássuk most a harmadikat, amely az engedelmesség.

„József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.” (24–25. v.) 
Jézus engedelmeskedett Istennek, amikor emberileg nézve érthetetlenek voltak a körülmények. Engedelmeskedett Istennek, amikor kétségek ostromolták az elméjét. 
Engedelmeskedett Istennek, amikor kavarogtak benne az érzelmek. 
Engedelmeskedett Istennek, amikor ehhez Egyiptomba kellett költözniük, egészen Heródes haláláig. József számára ez az üzlete és vállalkozása, valamint a rokonaik és a barátaik hátrahagyását jelentette. 
Egy olyan országban kellett laknia, amelynek nem értette és nem beszélte a nyelvét. 
Ráadásul, azt sem tudta, meddig kell majd ott maradniuk: hetekig, hónapokig vagy talán évekig?

Egyiptom a nehézségek, de egyben „az engedelmesség helye” is volt. 
Isten ígéretei „az engedelmesség helyén” vannak biztonságban. 
Isten nekünk adott ígéretei „az engedelmesség helyén” teljesülnek. 
Isten „az engedelmesség helyén” jelenti ki magát nekünk. 
Csodák is „az engedelmesség helyén” történnek. Gondviselésben is „az engedelmesség helyén” lehet részünk. 
Biztonságban is „az engedelmesség helyén” lehetünk.

Várod, hogy beteljesüljön az életedben egy ígéret? Hogy meghallgatásra találjon egy imád? 
Használd az irgalom, a hit és az engedelmesség kulcsát!

Menj „az engedelmesség helyére”! Biztonságban, gondviselésben ott lehet részed. Csodák is ott történnek!

2025. december 25., csütörtök

József életének tanulságai💓(3)

„💓Íme, az Úr angyala megjelent [Józsefnek] álmában...” (Máté 1:20)

József életében három kulcsot találunk ahhoz, hogy beteljesedhessenek az életünkben Isten céljai és ígéretei. Az első közülük az irgalom. Lássuk most a másodikat, ez pedig a hit.

„Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.” (20. v.) József titokban fel akarta bontani a jegyességét Máriával, ám az Úr ehelyett egy isteni tervet tárt elé. Hogy mit kellett ehhez tennie Józsefnek? Hinni a legnehezebb körülmények között. 

Bízni Istenben, amikor ép ésszel felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan volt a helyzet. 
És hogy mit tett Isten?Emlékeztette Józsefet a kilétére: „József, Dávid fia” – szólította meg. 
Isten azt akarja, hogy te is tudd, ki vagy „Krisztusban” (ld. Efezus 1:18–19). Megváltott családjának tagjaként különleges identitással bírsz.

Biztosította Józsefet afelől, hogy nem kell félnie. Vajon mi tette képessé Józsefet arra, hogy legyőzze a félelmét és előrelépjen? Az, hogy hallotta Isten szavát. Hogy volt egy ige, amelyre ráállhatott. 
Neked is erre van szükséged (ld. Ézsaiás 30:21).

Irányt mutatott Józsefnek. Feleségül kellett vennie Máriát, vállalnia kellett a gyermeket, és Jézusnak kellett őt neveznie. És hogy számodra mi ebből a tanulság? Légy tanítható, és kövesd Isten útmutatását! Hit és engedelmesség által érheted el az Istentől kapott rendeltetésedet.
Biztosította Józsefet afelől, hogy kézben tartja a helyzetet. Ez a tudat neked is lelki megnyugvást és új perspektívát adhat.

A hit csodát szül. Ma is, nemcsak 2000 éve!

2025. december 24., szerda

József életének tanulságai💓(2)

„💓József… úgy határozott, hogy titokban bocsátja el.” (Máté 1:19 SZIT)

József csendes tettekben megnyilvánuló élete három kulcsot ad a kezünkbe ahhoz, hogy Isten ígéreteiben járjunk. Lássuk ma ezek közül az elsőt, amely az irgalom.

Józsefet egy magánéleti válság kellős közepén ismerjük meg: szerelmes Máriába, és úgy hiszi, hogy Mária viszontszereti őt – amíg a tudomására nem jut, hogy a lány terhes. Mit tegyen most? 
Szégyenítse meg nyilvánosan? Vagy szolgáltassa ki a népnek, hadd kövezzék meg a mózesi törvények szerint? József inkább az irgalmat választotta a rosszindulat, a harag és a bosszú helyett. Irgalmasságával megmentette Mária életét, és születendő gyermekét, Jézust is megóvta, hogy betölthesse rendeltetését és a Megváltónkká lehessen.

Később ez a megértő, megbocsátó és irgalmas ács egy megértő, megbocsátó és irgalmas Fiút segített felnevelni. Egy olyan Fiút, aki nemet mondott az előítéletre és a gyűlöletre; aki fölébe emelkedett a diszkriminációnak, és egyenrangúként kezelt egy samáriai asszonyt; aki a kútnál lévő asszonyt megszabadította az egész életét végigkísérő kudarctól és ürességtől, sőt az egész városnak reményt és üdvösséget szerzett; aki ezt mondta egy paráznaságon kapott, bűnös asszonynak, akit már éppen meg akart kövezni a vallásos csőcselék: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (János 8:11) Ez a Fiú nem rossznak, hanem elveszettnek látta a bűnösöket.

József vér szerinti fiainak egyike, Jakab, felnőve hinni kezdett Jézusban, és ezt írta: 
„A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes” (Jakab 3:17). 
Megbántott valaki? Kövesd József példáját, és mutass felé irgalmat!

A Megváltó születését egy irgalmas cselekedet előzte meg, József részéről. Válaszd ma te is az irgalmat a harag helyett!

2025. december 23., kedd

József életének tanulságai💓 (1)

„💓József pedig… úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki…” (Máté 1:24)

Jézus az evangéliumokban egyetlen szóval sem említi földi apját, Józsefet, aki ettől függetlenül pótolhatatlan szerepet játszott a születésénél, éspedig a következő okból: Isten Józsefet használta fel arra, hogy megóvja a Megváltó életét.

Nézzük hát meg, hogy milyen tanulságot vonhatunk le József életéből: te vagy a felelős azért, hogy óvd az életedben Isten megszületésre váró céljait és ígéreteit. 
Ebben a pillanatban is van olyan része Isten akaratának, amelyet még nem ismertél és nem tapasztaltál meg az életedben. 
Egy beteljesülésre váró ígéret. Egy megvalósulásra váró ige. Egy elindítandó szolgálat. 
Egy megmentendő családtag. Ezek mind olyan isteni célok, amelyek még nem váltak láthatóvá és nem „születtek meg”, ezért őrködni kell felettük, és vigyázni kell rájuk, hogy valóra válhassanak.

Ahogyan Heródes elrendelte minden két év alatti zsidó fiúgyermek megölését, csak hogy Jézussal végezzen, úgy tesz meg a Sátán is minden tőle telhetőt annak megakadályozásáért, hogy végbemenjen Isten terve és célja a te és a szeretteid életében.

Láthatod tehát, hogy nem a múltadért vagy a jelenedért dúl a csata, hanem a jövőd miatt. 
Hogy mit kell tenned? Először is, légy résen! „Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán szertejár, keresve, hogy kit nyeljen el...” (1Péter 5:8 ÚRK) 
Másodszor, fedezd be imádsággal a saját életed és a szeretteidét is: 
„Kerestem köztük valakit, aki… odaállna a résre színem elé az országért” (Ezékiel 22:30).

A csata a jövődért folyik. Őrizd a szívedben Isten ígéreteit, míg be nem teljesednek!