A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isten megment. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isten megment. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. november 26., kedd

Isten megment❤️

„❤️Ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben.” (2Korinthus 1:9)

Reménytelennek érzed a helyzetedet, és nem tudod, merre indulj el? 
Talán keresed, hogy mi értelme van tovább menni, de annyira kimerültél, hogy a legszívesebben feladnád. 
Ha így állnak a dolgok, veszélyben vagy. Vigyázz: a Sátán megpróbál majd meggyőzni afelől, hogy biztosan bűn van az életedben, vagy kikerültél Isten akaratából, esetleg hogy nem elégedett veled az Úr, mert engedetlen voltál iránta. Ne hidd el a hazugságait!

Úgy is kerülhetsz nyomorúságos helyzetbe, hogy mindent jól csinálsz, és Isten akaratában jársz! 
Pál apostol így ír: „Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. 
Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást” (2Korinthus 1:8–11).

Egyszerre két dolog történik veled. Először is, Isten arra tanít, hogy önmagad helyett rá hagyatkozz. Másodszor, a körülötted lévő emberek bátorságot és erőt nyernek, ha látják, hogy Isten kegyelme munkálkodik az életedben.