A kedvelt rádiókommentátor, Paul Harvey írta: „Napjainkban, amikor népszerű elképzelés, hogy az ember a fiának a haverja legyen, én Apa maradok […]
Ha szakadék tátong a gyermekeim és köztem, akkor keményen fogok dolgozni azért, hogy megértsem őket, de keményen fogok dolgozni azért is, hogy ők megértsenek engem. […]
Amikor megmondják, úgy, ahogy van, meghallgatom őket, még akkor is, ha jobban tetszik úgy, ahogy volt. Ha az olyan régimódi dolgok, mint az ima, a bibliatanulmányozás, az istentisztelet és az Istenbe vetett hit valaha is elavultnak, szögletesnek vagy bármi effélének tűnnek a gyermekeim számára – bízom Isten segítségében, hogy ad elég hitet ahhoz, hogy mégis imádkozzak értük.
Jób pátriárka példáját követve megfogadom, hogy további áldozatokat ajánlok fel értük.
Szeretetteljes családunkban válaszolok az élet tényeivel kapcsolatos kérdéseikre, de meztelenkedésre és szemérmetlenségre nem vagyok hajlandó kacsintani. […]
Ha kábítószerekkel vagy tudatmódosítókkal való kísérletezés valaha is előfordul velük, az imáim és kéréseim ellenére lesz. […]
Szeretném, ha a gyermekeim tudnák, hogy én is hibázom, hogy ostoba, büszke és gyakran következetlen vagyok. De nem fogom eltűrni, hogy ez ürügy legyen a képmutatásomra.
Megkérem őket, hogy segítsenek megváltozni... és várják el tőlem, hogy segítsek nekik a változásban. […]
Mások talán a harmincévesnél fiatalabb tömegekhez fordulnak bölcsességért, hogy eldobják a múltat, és megmondják, mi marad a jövő nemzedékei számára; mások hagyhatják, hogy a házukban lévő utódok határozzák meg a család ételeit, zenéjét és kiadásait, de én Apa maradok.”
