A Szentírásban a bűnvallás kifejezés két görög szóból tevődik össze: az egyik a homo („ugyanaz”),
a másik pedig a logéō („mondani”).
A bűnöd Istennek történő megvallása tehát azt jelenti, hogy ugyanazt mondod, amit ő; nevén nevezed a dolgokat, és nem köntörfalazol.
A Biblia sehol sem nevezi hibának, tévedésnek vagy botlásnak a bűneinket.
Azt viszont világosan leszögezi, hogy Isten megbocsátja azokat:
„Én [...] vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem” (Ézsaiás 43:25).
Tisztázzunk tehát néhány tényt:
- A bűnvallás nem a bocsánatkérésről szól. Időnként helyénvaló és szükséges is kimondanod, hogy sajnálod, amit tettél, de sosem tudnád eléggé sajnálni ahhoz, hogy meg- vagy kiérdemeld vele Isten bocsánatát. A bűnvallás lényege az, hogy egyetértesz Istennel a vétkeid természetét, mértékét és súlyoságát illetően.
- A bűnvallás nem az érzésekről szól. Vannak, akik fölött bánat, bűntudat és depresszió lesz úrrá a bűneik miatt. Ha bűnvalláshoz vezetnek az efféle érzések, az jó, de akkor is ugyanolyan valódi és hatékony lehet a bűnvallásunk, ha semmi ilyesmit nem érzünk.
- A bűnvallás nem a panaszkodásról szól. Lajstromba szedni a bűneidet, és közölni Istennel, hogy borzalmas ember vagy, inkább panaszkodás, mintsem bűnvallás. Ő annyit vár el csupán, hogy rendezd előtte a soraidat, és érts egyet vele a bűnödet illetően. Akkor – Dávidhoz hasonlóan – te is elmondhatod: „Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.” Valld hát meg Istennek a bűneidet, majd kezdj el úgy cselekedni, mint aki bocsánatot nyert!
