Azt mondjuk, bízunk Istenben, de gyakran attól félünk, hogy nem fog segíteni, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá. Így hát hajlamosak vagyunk tévesen azt hinni, hogy ha egyre csak töprengünk a problémán és eleget aggódunk miatta, akkor valahogy meg tudjuk oldani a saját erőnkből – arra az esetre, ha Isten nem jelenne meg időben, és nem cselekedne a mi ütemtervünk szerint.
A problémáinkhoz így csakugyan közelebb kerülhetünk, a megoldás Forrásához viszont egy lépéssel sem.
Ám amikor úgy döntünk, hogy elhisszük, Isten a kezében tartja az életünket, bármilyen helyzetben legyünk is, akkor közelebb húzódunk hozzá, és már egyáltalán nem is tűnnek olyan aggasztónak a problémáink.
Ám amikor úgy döntünk, hogy elhisszük, Isten a kezében tartja az életünket, bármilyen helyzetben legyünk is, akkor közelebb húzódunk hozzá, és már egyáltalán nem is tűnnek olyan aggasztónak a problémáink.
Így működik a dolog: minél közelebb mész a problémáidhoz, annál kisebbnek látszik Isten,
és minél közelebb mész Istenhez, annál kisebbnek látod a problémáidat.
„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Példabeszédek 3:5) – mondja a Biblia.
Ha bízol Istenben, nem azon leszel, hogy magyarázatot találj és megpróbálj rájönni olyan dolgokra, amelyekre még nem ismered a választ.
Ha bízol Istenben, nem azon leszel, hogy magyarázatot találj és megpróbálj rájönni olyan dolgokra, amelyekre még nem ismered a választ.
Ahelyett, hogy arra a nyomasztó belső hangra figyelnél, amely azt suttogja, hogy „Na és most mihez kezdesz?”, közeledj inkább Istenhez és mondd: „Bízom Istenben, hogy majd megmutatja, mit tegyek.”
Dávid így vallott: „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké… Nekem olyan jó Isten közelsége!” (Zsoltárok 73:26,28 v.)
Dávid így vallott: „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké… Nekem olyan jó Isten közelsége!” (Zsoltárok 73:26,28 v.)
