2025. október 5., vasárnap

Építsd újjá a házasságodat❣️(2)

„💓Ti, férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel… adjátok meg neki a tiszteletet…” (1Péter 3:7)

Attól, hogy valamit kimondasz, még nem biztos, hogy a másik meg is hallja – vagy legalábbis nem úgy, ahogyan értetted. Pál apostol „megértésről” és „tiszteletről” beszél. 
Mindkettő elengedhetetlen a hallgatás művészetéhez – márpedig ez a jó házasság alapja. 
Ha nem vagy hajlandó megérteni, amit a társad mond, és nem tartod tiszteletben a gondolatait és az érzéseit, az semmi jóra nem vezet.

Sok házaspár azért jut el a válás gondolatáig, mert ahelyett, hogy beszélgetnének, kiselőadást tartanak egymásnak. A tanácsadás segíthet megtanulni, hogy miként fejezi ki magát a társad. 
Amikor arra összpontosítasz, hogy neked legyen igazad, és te kerekedj felül, nem marad tér a valódi megoldások számára. 
A siker kulcsa az, hogy csukott elme helyett igyekezz nyitott szívvel hallgatni; légy gyengéd és sebezhető, hogy eljuthass a megértésig, ahol már sor kerülhet a párbeszédre.

Vannak párok, akik leveleket írnak egymásnak – így fejezik ki az érzéseiket, így próbálnak javítani és mélyíteni a kommunikációjukon. Ahogy a művész is kivárja, amíg tökéletes fény vetül a megörökítendő tárgyra, úgy kell megtanulniuk a pároknak is a várakozás művészetét, ha vissza akarják terelni a helyes mederbe a kapcsolatukat. Ehhez türelem és odaszánás szükséges, ami néha nem könnyű, de annál fontosabb.

Isten időzítésével mélyebb gyógyulást érhetünk el, mint a magunk erejéből bármikor. 
Ha a válást fontolgatjátok, előbb győződjetek meg arról, hogy valóban kimerítettetek minden egyéb lehetőséget. Bármilyen rosszul álljanak is köztetek a dolgok, 
Isten segítségével újjáépíthetitek a házasságotokat.