2019. december 15., vasárnap

Változtass a hozzáállásodon!

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!”
(Filippi 4:4)

Cheryl folyton azért panaszkodott, hogy nem keres elég pénzt, nem tudja megvenni magának a kívánt dolgokat, ezért sosem viszi semmire. A lelkigondozója azt mondta, hogy a probléma az, hogy az előrejutás helyett panaszkodásra pazarolja az erejét. 
„Maga nem érti! – vágott vissza Cheryl. – Nem velem van baj, hanem a munkámmal.” 

A lelkigondozó így folytatta: „Talán valóban gond, hogy kevés a fizetése, a főnöke pedig túl sokat követel, de ha emiatt folyton zaklatott, azzal sokkal többet árt magának, mint amennyit a főnöke vagy a munkája.” „Mit tehetnék?” – kérdezte Cheryl. A lelkigondozó így válaszolt:

 „A főnökét és a munkáját nem tudja megváltoztatni, de arra igenis van befolyása, hogyan érez velük kapcsolatban. Változtasson a hozzáállásán!” Cheryl megfogadta a tanácsot. 
Az emberek pedig észrevették, hogy felhagyott a panaszáradattal. Előléptették, és az új munkakörében versenyképesebbé vált. Néhány hónapon belül áthelyezték, és az új helyen magasabb fizetést kapott, és támogatóbb főnöke lett.

A jó dolgok a jó hozzáállású emberekkel történnek. A hozzáállásodat pedig te választod meg, bármilyenek is a körülményeid. Pál azt írta: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Filippi 4:4). 

Hol volt Pál, amikor ezt írta? Börtönben! Kiknek írta? Szabad embereknek! Miért szólította fel őket ismételten is az örvendezésre? Mert hajlamosak vagyunk elfeledkezni erről, és hamar visszacsúszunk a negativitásba. Az igazi öröm belső munka, ezért nincs alávetve más embereknek vagy külső körülményeknek. Jézus azt mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen” (János 15:11).

Add át Istennek!

„Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” (Zsoltárok 55:23)

Néha a legjobb dolog, amit tehetünk, ha átadjuk a helyzetet Istennek. „Igen, de mi van a »fogjunk hozzá« emberekkel, akik hajnalban kelnek, nem is reggeliznek, hanem rögtön munkához látnak és rekordokat döntenek, miközben én csak »átadom Istennek«?” – kérdezed. Jó kérdés.

Figyeld csak meg Jézust: ő hozzá sem kezdett, amíg harminc éves nem lett. 
Mi van azokkal a „kárba veszett” évekkel? Isten kezében hagyta őket. 
És hogyan viselkedett azok láttán, akik üzenetét hallva vállat vontak és továbbálltak? 
Isten kezében hagyta őket. És mi a helyzet a kötözködő farizeusokkal, akik annyi bánatot okoztak neki? 

Istenre hagyta őket is. Charles Swindoll ír The Finishing Touch [Az utolsó simítás] című könyvében arról az időszakról, amikor szolgálata során úgy érzete, hogy a vég nélküli követelések elszívják minden erejét. Így fogalmaz: „Ha nem változtak az emberek, felelősnek éreztem magam. 
Ha egyesek elsodródtak, az valamiért az én hibám volt. Ha nem volt folyamatos növekedés, úgy viselkedtem, mintha rám lenne szükség ahhoz, hogy megtörténhessen. 

Ha egy igehirdetés üresen és erőtlenül szólt, szenvedtem miatta egész hétfőn és fele kedden is. Mennyi elpazarolt energia! Az idő és az öregedés segített. Gyakorlatilag mindent, ami egykor elrabolta az örömömet és ostromolta lelkesedésemet – ráhagytam Istenre. 

Nem törődtem velük többé? Persze, hogy törődtem. De a törődésemet azzal fejeztem ki legjobban, hogy annak a kezébe tettem mindezeket, aki tud bánni velük. Megtanultam, hogy mindent, ami aggaszt, adjak oda neki, akit nem zavar, ha nehéz feladatot kap. Míg azelőtt a kritika napokra megbénított, most megteszem a tőlem telhetőt, hogy nyugodtan tovább tudjak lépni. 
Megtanultam, hogy mire vagyok képes – a többit pedig megtanultam átadni Istennek.”