2025. január 9., csütörtök

A bűnvallás ajándéka❤️

,,❤️Járjatok szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket.” (Efezus 5:2 ÚRK)

Akkor gyógyulhat meg a lelked, amikor meg tudod vallani a problémádat valakinek, aki elég érett a kezeléséhez, és kellőképpen elkötelezett ahhoz, hogy ne mondjon le rólad.

Mit jelent „szeretetben járni”?Azt, hogy bizonyos vagy Isten irántad való, olthatatlan szeretetében.
Azt, hogy kimutatod mások felé az ő szeretetét.
Azt, hogy képes vagy elfogadni cserébe a szeretetüket. Csakis ekkor válhat egészségessé a lelked.

Csak annyira tudnak szeretni téged az emberek, amennyire megismertek. 
Ha eltitkolod az életed egy részét, hiába mondják, hogy szeretnek, ezt fogod gondolni magadban:
 „Ha tudnátok rólam a teljes igazságot, nem szeretnétek.” 
Így nem leszel képes elfogadni a szeretetüket, sem erőt meríteni abból. 
A bűn elválaszt, a bűn és az elválasztottság pedig megbetegíti a lelket, sőt a testet is. 
A bűnvallás és az azt követő imádkozás, az egymással és Istennel való kapcsolódás utat nyit a Léleknek és elősegíti a gyógyulást.

A teljes megismerés és a teljes szeretet a leggyógyítóbb ajándék, amelyet egymásnak adhatunk. 
A Bibliában ez áll: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok” (Jakab 5:16). 

Mindannyian bocsánatot nyert, gyógyulófélben lévő bűnösök vagyunk, és senki sem lehet biztonságban egy kapcsolatban, ha csak azért szeretik, mert értelmes, erős, csinos vagy sikeres. 
Egy bibliatanító ezt mondta: „Ha őszintén megkérdezzük magunktól, hogy kik jelentik a legtöbbet a számunkra, sokszor kiderül, hogy azok, akik ahelyett hogy tanácsokkal, megoldásokkal vagy gyógymódokkal szolgáltak volna felénk, inkább osztoztak a fájdalmunkban, és finom, gondos kézzel ápolták sebeinket.”