Pál egy jottányit sem engedett a Biblia igazságából, de amikor szokásokról, hagyományokról és az emberek ízléséről volt szó, nem kereste a konfliktust. Például néhány korinthusi keresztény úgy gondolta, hogy mivel bizonyos húsokat bálványáldozatként ajánlottak fel, bűnös dolog megenni őket.
Pál vajon úgy kezelte ezt a helyzetet, hogy kijelentette: „Nem fogom engedni, hogy rám erőszakold a Szentírás-ellenes meggyőződésedet”? Nem.
Ő ezt írta: „Némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik.
Az étel pedig nem visz minket Istenhez közelebb; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk.
De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést váltson ki az erőtlenek között” (1Korinthus 8:7–9).
Összegzésül pedig azt mondta, megpróbál mindenkivel közös nevezőre jutni: „Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket” (1Korinthus 9:22).
Isten nem arra hívott el minket, hogy teológiai vitákat megnyerjünk; arra hívott, hogy embereket nyerjünk meg Krisztusnak.
Isten nem arra hívott el minket, hogy teológiai vitákat megnyerjünk; arra hívott, hogy embereket nyerjünk meg Krisztusnak.
Légy tehát nagylelkű azokkal, akik nem úgy gondolkodnak, mint te, nem úgy öltözködnek, mint te, vagy bizonyos dolgokkal nem törődnek annyira, mint te.
Légy elnéző azokkal, akiknek dicsőítési stílusa eltér a tiédtől, vagy akiknek apróságokban különbözik a teológiai nézete a tiédtől.
„Teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével” (Efezus 4:2–3).
