2025. szeptember 2., kedd

Hittel vállalt kockázat💓(1)

„💓Erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.” 
(Máté 11:12 Károli)

Pétert gyakran éri igazságtalan kritika. Ő az a tanítvány, aki háromszor tagadta meg Krisztust, de egyben ő az egyetlen, aki olyan közel maradt Jézushoz, hogy el tudták fogni. 
Ő az a tanítvány, aki hirtelen felindulásból levágta a főpap szolgájának fülét, amikor a csőcselék le akarta tartóztatni Jézust, de egyedül ő kelt a védelmére. 
Ő az a tanítvány, aki elsüllyedt a Galileai-tengeren, de ő az egyetlen, aki valaha is járt a vízen. 
A csónakban üldögélve könnyű másokat kritizálni.

Alapvetően két embertípus létezik: azok, akik kreálnak, vagyis létrehoznak valamit, és azok, akik kritizálnak. Az előbbiek kiszállnak a csónakból, és járnak a vízen; az utóbbiak pedig megkritizálják a vízen járókat.

Ha majd utunk végére érünk, azt fogjuk bánni leginkább, amikor nem vállaltunk kockázatot, holott Isten erre kért bennünket. 
Goethe így fogalmazott: „A pokol azzal a nappal kezdődik, amikor Isten megláttatja veled mindazt, amit megtehettél volna, és amit meg kellett volna tenned, de nem tetted meg.”

Hogy érzed, mit kér tőled Isten? Minek a megtételére késztet folyamatosan a Szentlélek? 
Bármi is az, tedd meg! Légy határozott, akard mindenáron, vidd keresztül tűzön-vízen, dacolva a veszélyekkel! 

Amikor nem vagy hajlandó hittel kockázatot vállalni, az olyan, mintha állandóan rossz helyre illesztenéd életed kirakósának egyik darabját, és egy éktelen lyuk tátongana a helyén. 
Amikor életünk végéhez érünk, ezek a hiányzó darabok lesznek azok, amelyek miatt a leginkább bánkódunk majd. Ne habozz hát, hanem vállalj hittel kockázatot!

Életünk végéhez érve az elszalasztott lehetőségeket fogjuk leginkább bánni. Minden nap új esély. Élj vele!