A Szentírásban Isten kétszer szólt bele sötétségünkbe. Mózes első könyve első fejezetében azt mondta: „Legyen világosság!” (1Mózes 1:3). János evangéliuma harmadik fejezetében pedig Jézus kijelentette, hogy „a világosság eljött a világba” (János 3:19).
Ha Istennel akarsz járni, el kell utasítanod a sötétség módszereit, és világosságban kell járnod.
A gomba legjobban a sötétben nő, de ha fényt gyújtasz, elfonnyad és elpusztul.
Több ez egy költői képnél – ez a lelki életünkre vonatkozó tény! Jézus azt mondta: „az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak” (János 3:19).
Több ez egy költői képnél – ez a lelki életünkre vonatkozó tény! Jézus azt mondta: „az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak” (János 3:19).
Ahogy Ester Nicholson mondja: „A titkolózás beteggé tesz.
Állandóan szégyenben és bizonytalanságban élünk.” A titkolózás ideális táptalaj a bűn növekedésére, míg végül foglyul ejtenek gondolataid, tetteid és szokásaid. A sötétségben maradás csak felerősíti a titkolózás ördögi körét és a bűn rabszolgaságát. „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekedjük az igazságot” (1János 1:6 RÚF).

Ha egyszer kilépsz a fényre, minden megváltozik! Valld hát meg titkos bűneidet Istennek, és ha szükséges, egy megbízható barátnak vagy lelkigondozónak, aki együtt tud imádkozni veled.
Aztán Isten erejével nyerd vissza erődet, hogy legyőzhesd a bűnt, és győzelmes életet élhess.
Amint fényt gyújtasz, a gomba fonnyadni kezd, szorítása enged, a szabadság hajnala felvirrad. Minden alkalommal, amikor a bűn kopog az ajtódon, azonnal hozd a világosságra.
Ha ezt teszed, megtisztulsz, és közösségben lehetsz Istennel. A Biblia azt mondja: „ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”