Amikor az angyal meglátogatta Máriát, ezt mondta neki: „Ne félj..., mert kegyelmet találtál Istennél!” (Lukács 1:30).
Sok vallásban félnek az emberek attól, hogy közvetlenül járuljanak Isten elé.
Philip Yancey írta: „A zsidókban félelem társult Isten imádatához. [...]
Aki az Istennel való közvetlen találkozás „áldásában” részesült, arra számíthatott, hogy megperzselve, izzón vagy Jákóbhoz hasonlóan [fájdalmak között] kerül ki belőle. [...]
Isten nagy meglepetésre jászolban fekvő csecsemőként jelent meg egy olyan nép körében, amely külön szentélyt állított neki a templomon belül, és még a neve kiejtésétől is ódzkodott.
Jézusban Isten „félelemmentes módot” talált az emberekkel való kapcsolódásra. [...]
Egy új szövetséget [...], amely nem hangsúlyozta, hanem áthidalta [...] az Isten és az emberiség közti szakadékot. [...]
Sokat tanultam a megtestesülésről, amikor tengervizes akváriumom volt. [...]
Sokat tanultam a megtestesülésről, amikor tengervizes akváriumom volt. [...]
Azt gondolhatnátok, hogy minimum hálásak lehettek nekem a halaim annak láttán, hogy mennyi energiát szentelek nekik, de nem így volt. Valahányszor az akvárium fölé vetült az árnyékom, elbújtak. [...] Számukra istenség voltam [...], túl nagy hozzájuk képest, a cselekedeteim pedig túlságosan felfoghatatlanok.
Kegyetlenségnek látták, amit irgalomból tettem; a gyógyításukra irányuló kísérleteimet [...] pusztításnak. Ahhoz, hogy másként tekintsenek rám, hallá kellett volna változnom, és számukra érthető nyelven kellett volna szólnom hozzájuk. Egy ember hallá válása azonban semmi lenne Isten csecsemővé válásához képest, pedig [...] pontosan ez történt Betlehemben.
Az anyag Teremtője anyagi formát öltött, mintha csak egy festő festékpöttyé válna a vásznon, vagy egy drámaíró a saját drámájának egyik szereplőjévé. Isten is írt egy történetet, csak éppen valós szereplőkkel, a valódi történelem lapjaira. Az Ige testté lett.”
