Néhányunk számára Isten szeretete nem tűnik valóságosnak. Miért nem?
Mert megpróbáltuk ezt a földet otthonunkká tenni.
Emiatt aggodalommal és frusztrációval van tele az életünk.
Csak akkor lesz helyes szemléletmódunk a földi életről, ha tisztán látjuk, mit jelent az örök élet.
Ha megérted, hol van az igazi otthonod, a halált csupán kötőszónak fogod tekinteni, nem pontnak a mondat végén. Kevesebb mint egy másodperccel a halálod után Isten jelenlétébe kerülsz.
Nem is leszel elég hosszú ideig halott ahhoz, hogy tudatosodjon benned: meghaltál.
Nem enyészel el, hanem átköltözöl; egy szempillantásnál is gyorsabban átlépsz egyik dimenzióból a másikba. Az időhöz kötött földi életből átkerülsz az Úr házába egy örökkévalóságra.
A legtöbben nem hirtelen szívrohamban, agyvérzésben vagy autóbalesetben halunk meg.
Legtöbbünkhöz a halál lassan jön el, idővel fokozatosan elhasználódunk.
Érezni fogod, ahogy a tested leépül és sorvad, és tudni fogod, hogy közeledik a halál.
Ekkor Isten átmeneti üzemmódba helyez. Vonzóbbá válik számodra a menny, mint a föld, és ilyeneket gondolsz: „Bárcsak sietne Isten és hamar hazavinne!”
Ő talán még egy kis ízelítőt is ad a dicsőségből, és engedi, hogy meglásd Megváltódat, aki tárt karokkal vár. Amikor megpillantod ezeket a kitárt karokat, azt akarod, hogy minél hamarabb bekövetkezzen ez az utazás.
Azt mondod, amit Dávid: „Én pedig meglátom orcádat, mint igaz ember, öröm tölt el, ha meglátlak, amikor fölébredek” Zsoltárok 17:15.
Akkor már ott leszel, ahol valóban ezt mondhatod: otthon, édes otthon!
