A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A Sátán cselszövésének leleplezése. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A Sátán cselszövésének leleplezése. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. december 8., hétfő

A Sátán cselszövésének leleplezése💓 (3)

„💓[A Sátán] megvakította a hitetlenek elméit…” (2Korinthus 4:4 Károli)

Lehetsz éleslátó a fizikai világban és közben vak a szellemi világ történéseire, emiatt pedig áldozatul eshetsz a Sátán cselszövéseinek.
Ám ha imádságban Istenhez fordulsz, ő meg tudja nyitni a szemed, és stratégiát adhat a győzelemhez.

Figyeld meg, mi történt, amikor Elizeus és a szolgája arra ébredtek Dótán városában, hogy ellenséges seregek veszik körül őket: „Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, a sereg már körülvette a várost lovakkal meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! 
Mit tegyünk? De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! 
Majd Elizeus így imádkozott: Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! 
És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal. 
Amikor aztán az arámok rárontottak, Elizeus így imádkozott az Úrhoz: Verd meg ezt a népet vaksággal! Meg is verte őket vaksággal, ahogyan Elizeus kérte” (2Királyok 6:15–18)!

Félsz a vereségtől? Tanácstalan vagy, nem tudod, mitévő légy? Úgy érzed, hogy minden összeesküdött ellened, és nem fogsz sikerrel járni? „Nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van” (1János 4:4) – mondja a Biblia.

Tölts időt Isten jelenlétében, és imádkozz így: „Uram, nyisd meg a szemem!” 
Azután maradj ott, amíg ez meg nem történik. Meg fogod látni, hogy a te oldaladon állnak a mennyei seregek, és karnyújtásnyira vannak tőled a mennyei erőforrások. Hogy miként érheted el őket? Hit által!

Ne félj! Istennel az oldaladon mindig túlerőben vagy. Tiéd lesz a győzelem.

2025. december 7., vasárnap

A Sátán cselszövésének leleplezése💓 (2)

„💓…hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.” (Efezus 6:11)

A Bibliában ez áll: „Erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. 
Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. 
Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak” (10–12. v.).

Figyeld meg ezeket a szavakat: „...a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen”. 
Dániel imádkozás közben találkozott ezekkel a sötét erőkkel.
 „Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. 
A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta huszonegy napig, de Mihály, az egyik legfőbb vezér segítségemre jött.” (Dániel 10:12–13) Figyeld meg ezeket a szavakat: „utamat állta”. 
Amikor elkötelezed magad amellett, hogy Istennel járj és teljesítsd az ő akaratát, a Sátán rendre megpróbálja majd utadat állni. Ha nem tud megakadályozni abban, hogy időt szánj az imádkozásra, akkor az imáid elé emel majd akadályokat.

Dániel huszonegy napon át így töprenghetett: „Uram, máskor meghallgattad az imáimat. 
Hogy lehet, hogy most nem érkezik rájuk válasz?” 
Pedig a válasz már úton volt az imáira, ahogyan a tiedre is úton van.

A keresztyének között régebben használatos volt az „átimádkozni” kifejezés.
Azt jelenti, hogy szilárdan ráállsz Isten Igéjére, Jézus mindenható és mindenkor győztes nevében imádkozol, nemet mondasz a türelmetlenségre, és nem vagy hajlandó feladni, tudván, hogy Isten meghallgatja és megválaszolja az imáidat.



2025. december 6., szombat

A Sátán cselszövésének leleplezése💓(1)

https://www.youtube.com/watch?v=8SdvmWK7pGs 

„💓…hogy rá ne szedjen minket a Sátán. Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.” (2Korinthus 2:10–11)

A Biblia cselszövőként mutatja be a Sátánt. Ha valaki cselt sző ellened, és te nem veszed észre, akkor nem hozol óvintézkedéseket, és könnyen bajod eshet. 
A Sátán egyik leghatékonyabb csele az, hogy a valósnál kisebbnek állítja be az életünkre gyakorolt hatását, mégpedig azért, hogy rászedhessen bennünket. 
Ám a Biblia szerint „nem ismeretlenek előttünk” az ő szándékai. 
A Biblia beszél olyan dolgokról, amelyek a láthatatlan világban zajlanak, de hatásaik a látható világban is érzékelhetőek.

Egyszer izgalmas párbeszéd játszódott le Isten és a Sátán között. 
Hogy miről? Arról a „sövényről”, amely védőfalként vette körül Jób életét. 
Ezt mondta a Sátán Istennek: „Ha elveszed tőle azt a védőfalat, nem szolgál többé téged” (ld. Jób 1:10–11 SZIT). Isten így is tett, és a Sátán megtámadta Jób vagyonát, gyermekeit és az egészségét. 
Jób elméje tele volt megválaszolatlan kérdésekkel, az Isten jóságába vetett bizalma azonban erős maradt, s így végül kétszer annyi vagyona lett.

Könnyű mindent a Sátán nyakába varrni, de súlyos hiba, ha nem ismered fel az ellened irányuló mesterkedéseit. Amikor érzed a támadása hatását, de nem sikerül azonosítanod a forrását, le tud győzni téged. Hogy miért? Azért, mert nem tudod, hogyan szállj harcba vele, és miként használd az Istentől kapott fegyvereket. Ott van a kezedben Isten Igéje, „a Lélek kardja” (Efezus 6:17), de ha nem ismered fel, hogy a Sátán a problémád forrása, az olyan, mintha bekötött szemmel harcolnál, össze-vissza vagdalkozva a kardoddal ahelyett, hogy célba vennéd és legyőznéd a Sátánt.

A megválaszolatlan kérdések ellenére is bízz Isten jóságában! Isten jó, a legrosszabb napokon is.