A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Istennek semmi sem túl kicsi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Istennek semmi sem túl kicsi. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. május 11., vasárnap

Istennek semmi sem túl kicsi❤️

„❤️A fejszevas ekkor feljött a víz tetejére.” (2Királyok 6:6)

A Királyok második könyvének 6. része egy prófétatanítványról beszél, aki fát vág egy folyó partján, amikor vízbe esik baltájának a feje, ő pedig ezt mondja Elizeusnak: „Jaj, uram! 
Csak kölcsönben volt nálam!” (5. v.). Múlt időben fogalmaz, mivel úgy gondolja, hogy örökre odalett a fejszevas. 
A legkevésbé sem számít rá, hogy még valaha viszontláthatná. 
Megmutatja Elizeusnak, hogy hol vesztette el, mire Elizeus levág egy botot, bedobja a vízbe, és ekkor olyasvalami történik, ami vélhetően sem azelőtt, sem azután: „A fejszevas ekkor feljött a víz tetejére.”

Figyeld meg, hogy itt nem élet-halál kérdésről volt szó! Igen, csak kölcsönben volt a fejsze, és igen, elnyelte a víz a fejét, de boldog lehet, akinek ez a legnagyobb baja az életben! 
Körülbelül olyan horderejű volt ez, mint amikor Jézus borrá változtatta a vizet a menyegzőn. 
Vajon miért pazarolta arra az első csodatételét, hogy megkíméljen a szégyentől egy menyasszonyt és egy vőlegényt, akik nem készültek elég borral a lakodalmukra?

Ezek a történetek elárulnak még valamit Istenről: ő az apróságokkal is törődik – amilyen például egy lakodalom vagy egy kölcsön kapott fejsze. 
A mi hatalmas Istenünk számára semmilyen probléma nem túl nagy, de olyan sincs, amit túl kicsinek tartana. „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Péter 5:7) 
Ha neked fontos valami, akkor az a te szerető mennyei Atyádnak is fontos. 
„Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Példabeszédek 3:6) 
Isten azt akarja, hogy az életed minden apró részletét oszd meg vele.