Jézus elmesélt egy történetet: „Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is.
Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek.
A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik” (10–14. v.).
Lehet, hogy a legistenfélőbb embernek látszol a gyülekezetben, közben pedig tele van a szíved büszkeséggel. A legrosszabb pedig az, hogy nem is tudsz róla! Büszkeség például az, amikor magadnak tulajdonítod a dicsőséget azért, amit Isten segítségével értél el vagy szereztél meg.
Lehet, hogy a legistenfélőbb embernek látszol a gyülekezetben, közben pedig tele van a szíved büszkeséggel. A legrosszabb pedig az, hogy nem is tudsz róla! Büszkeség például az, amikor magadnak tulajdonítod a dicsőséget azért, amit Isten segítségével értél el vagy szereztél meg.
Büszkeség az is, amikor összeméred magad másokkal.
Az is büszkeség, amikor azt gondolod, hogy Isten ereje nélkül is képes vagy megtenni Isten akaratát.
Ha kirekeszted azokat, akik nem illenek a kortárscsoportodba vagy a társadalmi köreidbe, az szintén büszkeség.
Ennek pedig meg kell fizetned az árát, mivel „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad” (Jakab 4:6).
Ha tehát ma a kegyelmében akarsz járni, alázd meg magad!
Ha tehát ma a kegyelmében akarsz járni, alázd meg magad!
