A következő címkéjű bejegyzések mutatása: "A kereszt jelentősége (3). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: "A kereszt jelentősége (3). Összes bejegyzés megjelenítése

2024. január 30., kedd

"A KERESZT JELENTŐSÉGE,,❤️ 3.RÉSZ -

„💞Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (1Korinthus 1:18)

Az, hogy Isten meghalt a kereszten a bűneinkért, egyesek számára „bolondságnak” tűnhet. Az ő gondolkodásmódjuk ez: „ha nem tudom felfogni, akkor nem fogadom el.” Pedig ebben tévednek.

Az üdvösség felfoghatatlan, egyedül hit által fogadhatjuk el.
 „Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Máté 18:3). Csupán egyszerű, gyermeki hit kell, mellyel elfogadod Krisztus kereszten elvégzett munkáját.

Egyszer egy diák egy dolgozatára egyest kapott. Felháborodottan mondta a tanárának, hogy nem ezt érdemelte. A professzor mosolyogva ezt válaszolta: „Egyetértek, de sajnos ennél kisebb jegy nincs.” 
Ez a véleménye Istennek is a mi bölcsességünkről: „e világ bölcsessége ugyanis bolondság Isten előtt” (1Korinthus 3:19).

Egy ember az árvíz elől a háztetőre menekült, és így imádkozott: „Istenem, kérlek, ments meg!” Hamarosan arra jött egy csónak, és felajánlották neki, hogy biztonságos helyre viszik; ám ő tiltakozott: „Nem, Isten majd gondoskodik rólam!” A víz egyre emelkedett, már majdnem a derekáig ért. 
Hirtelen feltűnt egy helikopter a feje felett, és leengedtek neki egy kötéllétrát. „Ó, nem, köszönöm – mondta emberünk –, Isten majd gondoskodik rólam.” Nem sokkal ezután megfulladt. 
Amikor Isten előtt állt, azt kérdezte: „Miért nem mentettél meg?”
 „Küldtem érted egy csónakot, később pedig egy helikoptert is – felelte Isten. Mi mást akartál még?”

A kereszten Isten mindent elvégzett, amire szükség volt a megváltásodhoz. 
Csupán annyit kell tenned, hogy bízol Krisztusban, és elfogadod az örök élet ajándékát."