Ha Isten szerint élünk, együttérzőbbek leszünk, és nem próbáljuk erőszakkal elérni a célunkat az életben. A galatákhoz írt levelében Pál apostol felsorol olyan tulajdonságokat, melyek Krisztushoz hasonlóvá tesznek minket. Nézzünk meg most ezek közül kettőt:
1) Együttérzőbb leszel. Nem tekinted többé tárgyaknak az embereket, nem akarod őket folyton kiigazítani, kerülni, vagy éppen kihasználni a saját érdekedben. Amikor Jézus az emberekre nézett: „megszánta őket” (Máté 9:36). Ha együttérző vagy, két csodálatos dolog történik: először is legyőzöd önzésedet, és saját magadon kívül másvalakivel kezdesz törődni. Másodszor: hálás leszel azokért az áldásokért, amiket eddig természetesnek vettél. Másként fogalmazva: az együttérzés kitágítja a látóteredet azok felé, akiket eddig nem vettél észre túlzott elfoglaltságod miatt.
2) Nem lesz szükséged erőszakra, hogy elérd célodat. Nem fogod többé lenézni és élhetetlennek tartani azokat az embereket, akikben szelíd, szeretetteljes lelkület van.
Pál azt írta: „olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit” (1Thesszalonika 2:7).
Pedig Pál aztán nem volt tehetetlen nyúlbéla! Néha azért vagyunk annyira törtetők, mert attól tartunk, hogy szelídségünk és szeretetteljesebb viszonyulásunk meggátolhatja előrejutásunkat és lemaradunk a versenyben. Az ilyen félelemvezérelt gondolkodás elszívja a kreativitásunkat – nem is beszélve az örömünkről.
A sikert a stressz ellenére lehet elérni, nem annak köszönhetően! Nézd csak meg Jézust!
A sikert a stressz ellenére lehet elérni, nem annak köszönhetően! Nézd csak meg Jézust!
Sohasem rohant, ritkán emelte fel a hangját, időt szakított a gyermekekre, szerette és felemelte az embereket. A Biblia azt mondja, hogy Isten ilyen életre hív minket (ld. 1Péter 2:21).
Ilyen az Isten szerinti élet, ami ellen nincs törvény.