Pál így avat be minket páratlanul sikeres életének titkába: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem [Bármire kész vagyok és bármihez felérek általa, aki belső erőt önt belém; mivel Krisztus mindenre elegendő, vele én is mindennel elboldogulok.]”
Az úgynevezett „felnőttkori függőségi szindrómában” azok szenvednek, akik bizonytalanok a jövőjüket illetően. Sosem jutnak el odáig az életben, hogy késznek éreznék magukat, így lemaradnak a lehetőségekről. Az élet azonban ezt mondja: „Akár kész vagy, akár nem, én jövök!”
Persze az, hogy így is, úgy is megtörténik az élet, még nem azt jelenti, hogy felesleges volna készülni rá; nagyon is fontos, ugyanakkor a felkészültség érzése túlértékelt.
Arra hívattunk el, hogy hitben járjunk, ne látásban (ld. 2Korinthus 5:7).
Amikor Isten bevitte Izráel népét az ígéret földjére, először azt mondta nekik, hogy lépjenek be a Jordánba, és csak azután választotta ketté a vizet.
Amikor Isten bevitte Izráel népét az ígéret földjére, először azt mondta nekik, hogy lépjenek be a Jordánba, és csak azután választotta ketté a vizet.
Ha bizonyítékra vártak volna az izráeliták, akkor még ma is a parton állnának.
A hit akkor növekszik, amikor Isten azt mondja: „Menj!”, te pedig igennel válaszolsz.
Sosem tudhatod meg, mire vagy képes, amíg nem kezded el csinálni.
Mozgás közben válsz „késszé”.
Ha vársz, és nem mozdulsz addig, amíg teljesen kész nem vagy, a halálod napjáig várhatsz.
Jézus nem azt mondja nekünk, hogy „Menjetek el, mert készen álltok rá”, hanem hogy „Menjetek el, és én veletek megyek.” Cselekvés közben lehet fejlődni.
Jézus nem azt mondja nekünk, hogy „Menjetek el, mert készen álltok rá”, hanem hogy „Menjetek el, és én veletek megyek.” Cselekvés közben lehet fejlődni.
A titok nyitja a következő: általa leszel „bármire kész”, „aki belső erőt önt” beléd. Isten azért tervezte így a dolgokat, mert azt akarja, hogy teljesen rá hagyatkozz.
A hit akkor növekszik, amikor Isten azt mondja: „Menj!”, te pedig igennel válaszolsz.
