A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Istennel a szürke hétköznapokban sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Istennel a szürke hétköznapokban sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 6., péntek

🌟ISTENNEL A SZÜRKE HÉTKÖZNAPOKBAN❣️ SOROZAT 6. nap

Holnaptól leszek szomorú


„
💞Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6:33–34)

Hasznos dolog tud lenni, ha az ember előre felkészül arra, ami előtte áll. 
Könnyebb lendületesen haladni, miután számot vetett arról, hogy éppen hol tart, mire van szüksége, milyen akadályokba ütközhet. Ezek fényében meg tudja határozni a célravezető lépéseket. 
Az aggodalmaskodás viszont egyáltalán nem erről szól. 
Nem a realitás talajára állunk, hanem magunk gyártotta horrortörténetekkel borzoljuk az idegeinket. Elképzeljük a dolgok lehető legrosszabb kimenetelét, és már előre rettegünk attól, hogy mennyire kibírhatatlan lesz a helyzet.

Amikor aztán túljutottunk a problémán, az esetek nagy többségében rádöbbenünk, hogy nem is volt annyira vészes.
A menny Fia arra tanít, hogy ha gond van, ne a pánikgombot kutassuk, hanem keressük meg Istent az adott helyzetben, és amint megtaláltuk Őt, meglesz a kiút is. 
Minden szükséghelyzet egy nagy terv apró részlete. 
Ugyanakkor kiváló lehetőséget adhat arra is, hogy ne csak mások beszámolóiból ismerjük Isten hűségét, szeretetét, hatalmát, hanem saját megtapasztalásaink is legyenek Róla.

Sokszor elgondolkodtat engem egy gettóban talált gyermekvers részlete 1941-ből:
„Miért kell ma keseregnem a holnap miatt?
Talán a holnap jó,
Talán a holnap világos.
Talán holnap még sütni fog a nap.
És nem lesz okom a szomorúságra

Holnaptól leszek szomorú, holnaptól, de ma, ma örülni fogok és minden keserű napnak azt fogom mondani, holnaptól leszek szomorú, ma nem!”Tényleg, miért is kell ma keseregnem a holnap miatt?

Imádság:
Úr Jézus, vágyom arra a szabadságra, amiről Te tanítottál. Jó lenne aggodalmak nélkül élni. 
Nem szorongani a jövőtől, nem bánkódni a múlton, csak arra a problémára fókuszálni, ami per pillanat megoldást kíván. Kérlek, formáld a szívemet, hogy bízni tudjak gondviselésedben; adj bölcsességet, hogy helyén tudjam kezelni a dolgaimat! 
Fordítsd oda a tekintetemet, ahol megtalálom az Atyát a problémáimban! Ámen!

Napi kihívás

Megfigyelted már, milyen neveken mutatja be a Biblia Istent? 
Gondoltál rá, hogy nem véletlenül kapott ennyiféle elnevezést?
Gyűjts össze minél többet közülük, és írd az egyes titulusok mellé, hogy számodra mit jelentenek most (pl. Ő a Seregek Ura, aki harcba állította az angyalait az érdekemben; 
Ő a jó Pásztor, aki oda terel engem, ahol minden szükségem be lesz töltve; Ő a Szabadító, aki menedéket, megoldást készített a jelenlegi helyzetemben…)!

🌟ISTENNEL A SZÜRKE HÉTKÖZNAPOKBAN❣️ SOROZAT 5. nap

Reggeli találkozás


„
💞Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok.” (Zsoltárok 5:4 Károli)

„Jó reggelt!” – szoktuk köszönteni egymást a nap elején. De mitől is lesz jó egy reggel?
Valakit akkor érdemes megközelíteni, ha már elfogyasztotta a reggeli kávéját vagy kiadósan megreggelizett.

A zsoltáros teljesen másképp indítja a napját. „Jó”, azaz korán reggel Istenhez siet, hogy beszélhessen Vele. A térden állva, ágyra borulva elmondott esti ima talán mindannyiunk előtt ismerős, de mit mondhat az ember korán reggel? 
Hiszen még nem történt semmi, amit meg kellene bánni vagy meg lehetne köszönni.

Milyen nagy örömmel tudja várni az ember a találkozást, ha a szíve szerelméről van szó! 
Az se baj, ha nem történik semmi különös, csak csendben fogja a kezét. 
A lényeg, hogy közel legyen hozzá, és elmerülhessen a szeretetében, figyelmében, jelenlétében.

Szeretnéd már korán reggel érezni, hogy minden hibád ellenére szerethető vagy?
Találkozni azzal, aki mindenét feláldozta azért, hogy semmi ne állhasson közétek?
Aki előtt a szádat sem kell kinyitnod, mégis megoszthatsz vele bármit?
Tudod, hogy Isten pont ilyen?

Nincs a földön, aki Nála jobban ismerne minket. Tudja az összes gondolatunkat, érzésünket, szándékunkat. Tisztában van a korlátunkkal, rossz szokásunkkal. 
A félresikerült próbálkozásainkat már azelőtt látja, hogy annak akár kósza gondolata megszületne a fejünkben. Félelmetes lenne találkozni egy olyan emberrel, aki ennyire belénk lát.

És mégis – az Úrral találkozni nem megrettentő, hanem maga a beteljesülés. 
Egyedül Ő az, aki feltételek nélkül elfogad, szeret, vár. Aki szíve teljes szeretetével fogad. 
Nem vádol, nem követel, csak örül, hogy veled lehet.Ha ez korán reggel történik, az a nap már biztosan jól indul.

Imádság:
Uram, nem tudjuk felmérni azt a szeretetet, amivel Nálad találkozhat az ember! Nincs szélessége, se hosszúsága. Nem létezik olyan bűn, amit Te meg ne bocsátanál. 
Nincs olyan helyzet, amin Te ne tudnál változtatni. 
Egyszerűen felfoghatatlan, hogyan tudod ilyen végtelenül szeretni az embert, amikor mi néha elviselni is alig bírjuk egymást.Nincs erre más szó, csak ez: köszönöm. Ámen.

Napi kihívás:

Húzd fel az ébresztőt egy fél órával korábbra, és tölts időt az Úrral! Olvass fel hangosan egy zsoltárt! Hallgass meg néhány dicsőítő dalt! Mondd el Istennek, mire készülsz, milyen napot szeretnél! 
Vagy csak ülj csendben, és élvezd Isten szeretetét!

🌟ISTENNEL A SZÜRKE HÉTKÖZNAPOKBAN❣️ SOROZAT 4. nap

Kicsiny kezdet, bámulatos kiteljesedés


„
💞Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? 
Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön, miután pedig elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.” (Márk 4:30–32)

A magoknak van egy rossz tulajdonságuk: első ránézésre nem sokat ígérnek. 
A mustármagra nézve különösen is igaz ez. Ha az ember a tenyerébe veszi, alig lát valamit. 
Amikor a földre esik, szinte meg sem lehet találni. 
A lényegesen nagyobb méretű fűmagok már virágot hoznak, mire ebből a csöppségből elindul valami hajtásféle. 
Aztán egyszer csak megállsz a mustárfa mellett, és alig látod a legfelső ágait.

Mennyi csoda van egyetlen aprócska mustármagba rejtve! 
Micsoda teljesítmény az, amit ez az apró magocska nyújtani tud!
Az ember nagyon szeret méricskélni, statisztikákat vezetni, esélyeket latolgatni. 
Ha valami rohamszerű fejlődésnek indul, annak örül. 
Ami sokáig nem mozdul, az elkeseríti: ketyeg az óra, eredményt kell felmutatni.

Isten országában azonban másképp működnek a dolgok. 
Először csak egy aprócska kezdet, egy kis „semmiség”. 
Aztán amikor kiteljesedve látod, fel sem tudod fogni, hogyan történhetett mindez.
Van a te életedben valami, ami elkeserít, elbátortalanít, esetleg szégyenben tart, mert mások már rég aratják a babérokat, te meg még szinte el sem indultál?

Tudod, hol vannak a legjobb helyen a szívfacsaró szinte-semmik? Isten szerető szívének földjében. 
Ő körülveszi, táplálja, s olyan magasságokba emeli, hogy mindenki csodájára jár. 
Nem egy kis magot hoz ki a földből, hanem egy fát, amely milliónyi mustármagot ad a világnak. 
Ezen kívül árnyékot a fáradt vándornak, otthont a madaraknak, példatörténetet a tanítónak.
Légy türelmes! Isten sokkal többet készít neked, mint gondolnád.

Imádság:
Atyám, bocsátsd meg, hogy nem látunk tovább az orrunknál! Tudjuk, hogy szeretsz bennünket, és jót szánsz nekünk, de nem tudunk gyermeki hittel belekapaszkodni ebbe a tudásba. 
A keserűséget, a borúlátást tápláljuk a szívünkben ahelyett, hogy odaadnánk Neked ezeket a rossz gondolatokat. Hozd felszínre őket, és taníts hálás lelkülettel kérni, hinni, várni! Ámen!

Napi kihívás:
Emlékezz vissza egy olyan esetre, amikor nem sokat vártál az adott helyzettől, de végül minden összeállt, még jobban is, mint gondoltad volna!
Ha egy beszélgetésben szóba kerül a reménytelenség, oszd meg beszélgetőtársaddal ezt az élményedet!

2024. szeptember 4., szerda

🌟ISTENNEL A SZÜRKE HÉTKÖZNAPOKBAN❣️ SOROZAT 3. nap

 A nyugalom napja


„💞A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után.” (1Mózes 2:2–3)

A teremtéstörténet egyik legfurcsább mozzanata ez: Isten megpihent, miután elkészült a nagy művel. 
A mindenható Isten tényleg elfáradt a munkában?

Nem. Megpihent, azaz nem tevékenykedett tovább. Mégis létrejött valami új dolog ezzel, ami ugyanolyan fontos része a világnak, mint a fény, a víz vagy a táplálék – ez pedig a pihenés.

Talán te is észrevetted már, hogy miután befejeződik egy nagy projekt, nagyon nehéz kiszállni a mókuskerékből. Az agy követeli a következő adrenalinfürdőt, és az ember máris belekapna egy újabb nagy feladatba. Ha pedig nem teheti ezt – mert épp nem akad újabb megoldásra váró probléma –, akkor elkezd feszengeni.

Manapság, a mérgező produktivitás kultúrájában sokan értetlenül néznek arra, aki csak úgy „nem csinál semmit”. Aludni? Szemlélődni? Közben nem csinálni semmit? Ez egyáltalán nem hatékony időkihasználás…

A teremtés Ura képes volt semmit sem tenni. Sőt jónak találta, elkülönítette ezt az időszakot, és bennünket is felszabadít rá, hogy tegyünk így:

„Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon…” (2Mózes 20:8–10).

Miért is kellene neked pihenned az Úr nyugalomnapján?Isten jól tudja, hogy szükséged van a megállásra, a regenerálódásra, a kikapcsolódásra.
Ne büntetésként fogadd hát, ha épp nincs mit tenni! Inkább lásd meg benne az ajándékot, a feltöltődés lehetőségét!

Imádság:
Teremtő Édesatyám! Köszönöm neked az üres perceket, órákat, amiket arra szánsz, hogy megszabadíts a feszültségtől, megpihentess, feltölts, vagy olyan dolgokra mutass rá, amiket rohanás közben nem vennék észre.Taníts elengedni magam, belemerülni a Tőled kapott szabadságba, és minden rossz érzés nélkül élvezni a csendet, a pihenést. Ámen!

Napi kihívás

Iktass be a napodba tervezett pihenőket óránként, kétóránként! 
Válassz változatos módokat a kikapcsolódásra! Szívj friss levegőt a szabadban! 
Olvass el egy kedves történetet! Hallgass meg néhány különböző stílusú dalt! 
Figyeld a felhők kúszását az égen! Ölelj meg egy kedves embert! Lapozz át egy fényképalbumot! 
Vagy csak hallgass a lelkedre, és találd ki, épp mire van szüksége!

Élvezd, hogy mindezt megteheted! Isten ajándéka ez ma neked.

2024. szeptember 3., kedd

🌟ISTENNEL A SZÜRKE HÉTKÖZNAPOKBAN❣️ SOROZAT 2. nap

A jó dolgokhoz idő kell


„
💞A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” (1Mózes 1:2)

Sokan azt gondolják, hogy egy nagy ősrobbanás hozta létre az életet. 
Vajon miért okozhat nehézséget elfogadni, hogy egy rajtunk kívül álló Akarat – egy gondosan kidolgozott tervet követve – megalkotta a világmindenséget, és benne minket is?

Pedig hihetetlenül bátorító újra és újra elolvasni azt a folyamatot, ahogyan Isten összerakta földünket. Már csak azért is, mert ugyanígy dolgozik az egész életünkön. 
Jön egy új élethelyzet, munka, lakóhely vagy kapcsolat, ami még kietlennek és pusztának tűnik. 
Sok a bizonytalanság, sok az ismeretlen tényező. Isten Lelke azonban ott lebeg a vizek fölött, és ez a garancia arra, hogy csak idő kérdése, és szépen elrendeződnek majd a dolgok.

Isten megtehette volna, hogy gondol egyet és mindent készre teremt. 
Valamiért mégis úgy látta jónak, hogy időt ad a formálódásra. 
Nem egy csettintésre állt elő a mindenség, hanem szép lassan, folyamatosan, egymás után teremtett mindent: a vizek összegyűltek, a növények kinőttek, állatokkal népesült be először a víz, majd a levegő, aztán a föld. Isten lépésről lépésre haladt, és minden munkája után megállt gyönyörködni: ez jó.

A jó dolgokhoz idő kell. Egyszerűen hangzó közhely ez, pedig rengeteg igazság van benne. 
Nem egyik napról a másikra leszünk érettek egy beszélgetéshez, egy feladathoz, az álmaink beteljesüléséhez. 

Egy folyamat eredménye, míg két szív egymásra talál. Időbe telik (kinek több, kinek kevesebb időbe), míg az ember megtalálja magát egy megváltozott élethelyzetben. 
Eközben nem a „semmi” történik, hanem formálódik a világ bennünk, körülöttünk, általunk.
Mert a nem sokat ígérő vizek fölött is ott lebeg Isten Lelke…

Imádság:
Teremtő Atyám, mennyire más az emberi gondolkodás! Minket idegesít a várakozás, a lassúság. Mindent azonnal akarunk, készen. Folyton teljesíteni akarunk, eredményt felmutatni, mozgásban lenni. Teendőink nagy része már tegnapra is késő.Tanítsd meg, hogyan lehet örülni a folyamatoknak, a Te szépen kidolgozott időzítésednek! 
Segíts észrevenni mindenben a Te csodás munkádat! Ámen!

Napi kihívás

Bármi is ma a feladatod, miután befejezted, állj meg egy kicsit, nézz vissza a folyamatra, és lásd meg azt, ami jól sikerült! Ezek nem csupán a véletlennek vagy mások közreműködésének köszönhetőek. 
A te részed is jócskán bennük van.
Nevezd meg a sikereidet, akármennyire kicsik legyenek is! 
Ezek segítőtársaid lesznek a következő feladataidhoz is.

2024. szeptember 1., vasárnap

🌟ISTENNEL A SZÜRKE HÉTKÖZNAPOKBAN❣️ SOROZAT 1. nap

Tartsd meg szemem ragyogását❣️


„💞Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom!” (Zsoltárok 13:4)

Bámulatos az, ahogyan át tud alakulni az ember arca, amikor a szenvedélyéről beszél.
Lehet az a munkája, a hobbija, egy szívéhez közel álló ember, egy csodálatos megtapasztalás vagy akár egy ügy, amely mellett teljes mellszélességgel kiáll. Már csak a puszta említése is energiákat mozgat meg benne. Az egész teste tűzbe jön, szemei ragyogóvá válnak, mint az égen a csillagok.

Vannak időszakok, amikor folyamatosan rózsaszín felhők között jár az ember.
Előfordul azonban az is, hogy semmi nincsen, ami fel tudná lelkesíteni.
Szürke, üres, céltalan, örömtelen így az élet. 
Ha pedig a problémák kerülnek túlsúlyba, könnyen értelmetlenné válhat maga a lét is.

„Meddig tart ez, Uram?”

A híres Dávid, a nagy király életében is volt olyan pont, amikor elege lett mindenből. 
A szenvedélyes énekszerző, a medvével, az oroszlánnal és Góliáttal is bátran szembeszálló vitéz ott ült a semmi közepén. Ugyanakkor ahhoz fordult, akinek van rá hatalma, hogy változtasson a helyzeten.
Az, hogy feladja, elengedje, beletörődjön a helyzetbe, nem volt opció.

Tudta, hogy Isten nem erre hívta el őt.
Te sem arra lettél teremtve, hogy sűrűbb legyen veled a világ. Isten olyan dolgokat tervezett el az életedben, amelyektől a lélegzeted is eláll.
 
Akárhány éves vagy, bármilyen képességeid vannak, ez egy olyan igazság, amelybe belekapaszkodhatsz. Akkor is, ha épp az ellenkezőjét érzed – sőt főleg akkor.

Isten szereti, amikor ragyognak a szemeid. Ne elégedj meg azzal, hogy csak hajtod az időt, 
és pusztán túléled a napokat!

Gyere, forduljunk együtt ahhoz, akinek van hatalma rá, hogy elhozza a szenvedélyt az életünkbe!

Imádkozz – hogy szembe tudj nézni a valósággal!
Istenem, nem akarom, hogy a gondok, a szükségek vagy a félelmek határozzák meg az életemet. 
Arra vágyom, hogy az arcomról öröm sugározzon. Én nem tudom, mit kellene másképp gondolnom vagy éreznem. Te ismersz a legjobban, s tudod, mi hozná el az örömöt az életembe. 
Nyisd meg a látásomat a szépre, mozdítsd meg az akaratomat a jóra, önts életet a tagjaimba!
Add vissza szemem ragyogását! Ámen!

Napi kihívás

Láttad a Bakancslista című filmet? Készítettél már magadnak ilyen listát azokról a dolgokról, 
amiket még ki szeretnél próbálni, meg szeretnél valósítani az életben?
Ha eddig még nem tetted, írd most össze azokat a dolgokat, amelyekre mindig vágytál, 
de valahogy sosem vitt rá a lélek, hogy ténylegesen megtedd!
Fusd át a listádat, és válaszd ki azt az egyetlenegyet, amelyet ma valóra váltasz!
Aztán, ha úgy látod jónak, jöhet a következő.