„Ha meghal a férfiú, életre kelhet-e?” (Jób 14:14)
Az első keresztyén térítők Kr. u. 616 körül érkeztek az angliai Northumbriába, Edwin király udvarába. Nagy csarnokában, melyet számos fáklya fénye világított meg, bemutatták az evangéliumot.
A király meghallgatta őket, majd kikérte tanácsosai véleményét.
Az egyik nemes azt mondta:
„Az élet olyan, mint egy lakomacsarnok.
Belül fény van… tűz… meleg és lakomázás, de kívül hideg van és sötét.
Egy veréb berepül egy ablakon a csarnok egyik végén, és kirepül a másik végében lévő ablakon.
Ilyen az élet.
A születésünkkor kiemelkedünk az ismeretlenből, egy rövid ideig itt vagyunk…
elegendő kényelemben és boldogságban, de aztán kirepülünk a hidegbe…
a sötét és ismeretlen jövőbe.
Ez az új vallás… talán megvilágosítaná nekünk ezt a sötétséget?”
Mi, akik hiszünk a feltámadásban, igennel válaszolhatunk.
Egy kimaradó szívdobbanás, egy rosszindulatú sejt vagy egy tragikus baleset véget vethet az általunk ismert életnek – de ez még nem a vég!
Ha ezt nem hiszed, akkor csupán ennyi marad számodra:
„Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.
Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el.
Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje” (1Korinthus 15:17–20).
A hívő számára a földi élet vége egy dicsőséges élet kezdete Krisztussal a mennyben!
„Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.” (2Korinthus 5:1)
Amikor meghalunk, egyszerűen elhagyjuk az élet egy csekélyebb formáját, és belépünk egy nagyszerűbbe. Gondolj csak a termodinamika első törvényére: sem az energia (a lelkedben és a szellemedben), sem az anyag (a testedben) nem pusztítható el.
Átalakíthatók más formákká, de nem lehet megsemmisíteni őket. Burris Jenkins ezt így fogalmazta meg: „A tudósok szerint a teremtett világ egyetlen atomja sem szűnhet meg létezni; csupán a formája változik. Nem tudunk elégetni semmit; csupán szilárdról gáz halmazállapotúra változtatjuk.
Semmilyen energia vagy erő sem pusztul el soha; csak az egyik formából a másikra változik.”
Ha egy személy megszűnne létezni, akkor ő lenne az egyetlen dolog a világon, amivel ez történne.
Nos, mi történik, amikor meghalunk? A Biblia azt mondja: „Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk” (2Korinthus 5:1–5). Isten Lelke ízelítőt ad nekünk abból, ami előttünk áll.
Kóstolót ad a mennyországból, hogy soha ne elégedjünk meg kevesebbel.
Gondolj bele így: az utolsó földi napod lesz a valaha volt legjobb napod! Hát nem csodálatos?!
AMIKOR MEGHALUNK❤️(3)„💞Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:23)
William Jennings Bryan írta A természet analógiái című munkájában: „Krisztus bizonyítékot adott nekünk a halhatatlanságra, pedig aligha tűnik szükségesnek, hogy valaki feltámadjon a halálból, hogy meggyőzzön minket arról: a sír nem a vég.
Ha az Atya kegyeskedik isteni erővel megérinteni a földbe temetett makkot, hogy abból új élet törjön elő, ne törődne-e a földön az ember lelkével, amely Teremtője képmására lett teremtve?
Ha lehajol a rózsabimbóhoz, melynek elszáradt szirmait elviszi az őszi szél, hogy egy új tavasz édes bizonyosságával ajándékozza meg, akkor ne adna-e reményt az emberek fiainak, amikor eljön a tél fagya? Ha a néma és élettelen anyag, bár a természet erőinek hatására rengeteg formát ölthet, soha meg nem halhat, akkor megsemmisülést fog-e szenvedni az ember lelke, mely királyi vendégként rövid látogatást tett ebben az agyagból épült hajlékban? Nem!
Éppoly biztos vagyok benne, hogy van még egy élet, mint amilyen biztos, hogy most élek!”
Pál azt mondja: „Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:22–23).
Nem számít tehát, milyen nehéz vagy áldott az életed itt és most, a legjobb napjaid még hátravannak!
Napok véget nem érő sora, melyeken megtapasztalod a menny örömeit.
Tégy meg mindent azért, hogy készen állj az indulásra, amikor eljön az ideje!
.jpg)
