Legközelebb, amikor asztalhoz ülsz, hogy elfogyassz valamilyen finom ételt, állj meg és gondolj azokra az emberekre, akik ezt lehetővé tették!
Egy földműves termesztette vagy nevelte; egy élelmiszer-feldolgozó vállalat elkészítette és csomagolta; egy szállítmányozási vállalat kiszállította; egy élelmiszerbolt eladta.
Aztán valaki megfizette az árát, hogy megvegye, megfőzze, és letegye eléd, hogy megehesd.
Sok láncszem van ebben a láncban, de az első láncszem Isten.
Ő teremtette a termőtalajt, a növényeket és az állatokat. Nélküle éheznénk.
Ezért helyénvaló minden étkezés előtt hálát adni neki.
Amikor valaki ennivalót tesz eléd, hogy élvezettel elfogyaszthasd és tápláld vele szervezetedet, már csak az udvariasság is megköveteli, hogy megköszönd.
Üzenet jött a mennyből: „Mindent, amid van, tőlem kaptál. Aláírás: Isten” (ld. Jakab 1:17).
Talán azt gondolod: „De én keményen megdolgoztam azért, amim van.”
Akkor dicséretet érdemel a munkamorálod és az erőfeszítésed.
Ezzel azonban még nincs vége a történetnek.
Íme a folytatás: „Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk.
A gazdagok tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal” (1Timóteus 6:17–18).
Amikor Isten azt parancsolja, hogy adakozz szívesen és oszd meg javaidat másokkal, egyszerűen csak azt mondja: „Ahogy eddig én gondoskodtam rólad és elhalmoztalak áldásokkal, most menj és add tovább ezeket az áldásokat másoknak!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése